Kosár: simán kikapott az U18-as leányválogatott az Eb negyeddöntőjében

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 16:15
null
Kiütéses, 49 pontos vereséget szenvedett a spanyoloktól a magyar válogatott a portugáliai U18-as leány kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A mieink az 5-8. helyért folytatják Matosinhosban.

Miután Toman Dóra utolsó másodperces triplájával szerdán az U18-as leány kosárlabda-válogatott legyőzte az olaszokat a nyolcaddöntőben, másnap délután már a spanyolok vártak a mieinkre a legjobb négy közé kerülésért a portugáliai korosztályos Európa-bajnokságon. 

A mindeddig veretlen spanyolok nagyon meggyőzően kezdték a találkozót (0–9), majd a különbség hamar a kétszámjegyűt is elérte (3–13). A hátrány aztán tovább nőtt, és a hatodik perchez érve már 7–22 volt az állás. Az első negyed hátralévő részében sikerült megállítani ezt a rossz tendenciát, és két ponttal közelebb jönni a második etap kezdetére (11–24). Azonban mindez csak átmenetinek bizonyult, ugyanis folytatódott a spanyol dominancia: az ellenfél 21–0-val nyitotta a második tíz percet, míg a magyar lányok első pontjaira hat percet kellett várni ebben a játékrészben (13–45). A nagyszünetben harminc pont volt a differencia a felek között (22–52).

Nem bírtak a spanyolokkal a magyar lányok az U18-as Eb negyeddöntőjében Forrás: FIBA

A meccs képe a fordulást követően sem változott meg, a spanyolok 18–9-re nyerték meg a harmadik felvonást, ezzel pedig végérvényesen eldőlt a mérkőzés (31–70). Laczka Miklós tanítványai a záró szakaszban dobták a legtöbb pontot (szám szerint 15-öt), viszont a nagykülönbségű vereséget már nem sikerült elkerülni.

A magyar válogatott 95–46-ra kikapott a legjobb nyolc között.

A mieink legeredményesebbjeként Josepovits Kinga 10 ponttal és 11 lepattanóval zárt. A mezőny legjobbja a spanyolok magasembere, a néhány hete véget ért U20-as Eb MVP-jének megválasztott Awa Fam lett, aki 22 ponttal és 13 lepattanóval végzett.

Folytatás szombaton az 5-8. helyért zajló helyosztók első körében,

méghozzá a finn-szerb meccs vesztese ellen.

U18-AS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS (PORTUGÁLIA)
Negyeddöntő
Magyarország–Spanyolország 46–95 (11–24, 11–28, 9–18, 15–25)
Magyarország: Kókai 3/3, Rátkai 5/3, Gábor 2, Fárbás 7/3, Janzsó 2. Csere: Josepovits 10, Drahos 1, Poczkodi, Gréts, Toman D., Szücs 7/3, Toman R. 9/6.
Spanyolország: Martin 21/6, Zubiaga 9/3, Alsina 4, Fam 22, Sotelo 11. Csere: Garcia 4, Arrebola 9/9, Twehamye, Asensio 3/3, Rivas 4, Osma 6, Rodríguez 2.

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
2 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
15 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
16 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik