Kosárlabda: kikapott a belgáktól az U18-as leányválogatott az Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 22:35
null
Nagy csatában ötpontos vereséget szenvedett a belgáktól az U18-as leány kosárlabda-válogatott a portugáliai korosztályos Európa-bajnokság második játéknapján.

A horvátok magabiztos legyőzése után az U18-as leány kosárlabda-válogatott vasárnap este a belgákkal találkozott a portugáliai Matosinhosban zajló Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. 

A belgák nyitották jobban a találkozót (2–7), majd erre 8–0-ás szériával válaszoltak a mieink (10–7). Az egypontos belga vezetésről rajtoló második negyed első perceiben egyértelműen az ellenfél akarata érvényesült, így a magyar lányok hamar kétszámjegyű hátrányban találták magukat (14–24). A nagyszünetig hátralévő periódusban aztán ritmust váltott válogatottunk, és a remeklő Toman Réka vezérletével egyetlen pontra faragta le a különbséget (30–31).

A fordulást követően 10–0-val kezdtek Laczka Miklós tanítványai, s ezzel rögtön jelentős előnyre tettek szert (40–31). A harmadik felvonás folytatásában állandósulni látszott a különbség (47–37), mígnem az utolsó két percben a belgák némileg közelebb jöttek (50–44). Ezután a negyedik negyedet azonban sajnos nagyon elrontották a mieink: mindössze öt pontot dobtak a záró tíz percben, amelyet a belga együttes végül 16–5-re nyert meg, így

60–55-ös vereséggel ért véget az összecsapás.

A magyar válogatott egy-egy győzelemmel és vereséggel áll két forduló után. Folytatás hétfőn 19 órától a lengyelek ellen.

U18-AS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS (PORTUGÁLIA)
Csoportkör, második forduló
Magyarország–Belgium 55–60 (10–11, 20–20, 20–13, 5–16)
Magyarország: Josepovits 7, Gábor 3, Rátkai 11, Toman D. 6, Fárbás 6. Csere: Kókai 3, Drahos 3, Gréts, Janzsó 2, Szücs, Toman R. 14/6.
Belgium: Bevernage 5/3, Verburgt 5/3, Declercq 12/3, Bayart 10, Cop 2. Csere: Dupont 10, Pauwels 8/3, Fonteyn, Osifo, Hostyn 4, Devos 4.

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
10 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
2026.02.02. 09:50

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50
Ezek is érdekelhetik