Vízilabda: Belgrádban és szegedi tornán készülnek az Eb-re az U19-esek

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 20:46
null
Jelenleg Egerben edzőtáborozik a szeptemberi Eb-re készülő U19-es fiú vízilabda-válogatott.

Szeptember elsejétől a bulgáriai Burgaszban szerepel Európa-bajnokságon az U19-es fiú vízilabda-válogatott.

A kontinensviadal azt a lebonyolítási formát követi, mely szerint a papíron legjobb nyolc csapat két kiemelt csoportban kezdi meg a szereplését. A magyarok első körben Horvátország, Spanyolország és Montenegró fiataljaival mérik össze a tudásukat.

A válogatottat a két éve az U18-asokkal Belgrádban, tavaly pedig az U20-as együttessel Bukarestben világbajnoki címet szerző Kovács Róbert irányítja. A szövetségi edző portálunknak elmondta, sűrű program vár a csapatra a kezdésig.

„Jelenleg Egerben edzőtáborozunk, ahol a helyi férficsapattal két edzőmeccset is játszunk, de most még a fizikai felkészítésen van a hagsúly. A felkészülést huszonnégy fővel kezdtük, ez múlt hét pénteken tizennyolcra szűkült. Most három kapus és tizenöt mezőnyjátékos tagja a keretnek, az Eb-re tizenöt játékos utazik. A világbajnok U18-as válogatottból is több ígéretet meghívtunk. A jövőhéten Budapesten edzünk pár napot,

Augusztus 22. és 25. között pedig Szegeden veszünk részt nemzetközi tornán, melyre az olasz, a horvát, a szerb és a német csapat is hivatalos. Szeretnénk az Eb kezdetére jó formába kerülni.”

Varga Vince már fenőtt Európa-bajnokságon is szóhoz jutott Forrás: MVLSZ

Kovács Róbert elmondta, bár a keretben jó néhány olyan játékos akad, aki a különböző korosztályos válogatottakkal már igen sikeres nemzetközi megméretéseket tudhat maga mögött,

ez lesz az első olyan világverseny, amely kimondottan a 2005-ös fiatalokról szól.

Utóbbi évjáratot képviseli a kétszeres korosztályos világbajnok (U18, U20) Szécsi Marcell és Varga Vince, valamint az U18-as vb-győztes Leinweber Olivér is.

Amennyiben a válogatott dobogós helyen végez Burgaszban, akkor a magyar férfi vízilabda utánpótlása ugyanazt a bravúrt hajtja végre, mint két éve, azaz, hogy mindegyik világeseményéről éremmel tér haza.

Az idén ugyanis már a Korényi Balázs által vezetett U18-as válogatott világbajnoki címet szerzett Argentínában, a Juhász Zsolt edzette U16-os nemzeti csapat pedig vb-bronzérmes lett Máltán.

(Kiemelt kép forrása: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
5 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
10 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
10 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
18 órája

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
2026.02.02. 21:48

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48
Ezek is érdekelhetik