Atlétika: a legjobbak közé került az U20-as vb-ezüstérmes Imre Roland

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 18:10
null
A nógrádi községből indult és 19 éve korára U20-as vb-ezüstig jutott kalapácsvető, Imre Roland a szombathelyi Dobó SE-ben folytatja a munkát.

A Peru fővárosában, Limában rendezett U20-as atlétikai világbajnokság legkiemelkedőbb magyar szereplése a 19 éves Imre Roland nevéhez fűződik, aki a kalapácsvetés döntőjének utolsó, hatodik sorozatában 75,33 méteres egyéni csúccsal rukkolt ki, így ezüstérem lett a jutalma.

Az U20-as vb-dobogós kalapácsvetők balról: a bronzérmes Szabados Ármin, a győztes ciprusi, Joszif Keszidisz és az ezüstérmes Imre Roland Forrás: World Aquatics

„A döntő napján kipihent és összeszedett voltam – mondja Roland. – A bemelegítő dobások is nagyon jól sikerültek, de azért kezdés előtt jókora izgalom volt bennem. Érvénytelen kísérlettel indítottam, majd másodikra sikerült bebiztosítanom a helyemet a legjobb nyolc között. Aztán egyre bátrabb lettem, és a hatodik dobásomra minden összeállt.

Mérhetetlenül örülök és büszke vagyok!”

A sokra hivatott ifjú a Nógrád vármegyei, nagyjából ezer fős Őrhalom községből indult, Balassagyarmatra járt általános iskolába, és hatodikos korában az akkor igazgatóként, valamint edzőként is tevékenykedő Fábián Gábor figyelt fel alkatára, majd invitálta edzésre. A 70 esztendős tréner és a nála pontosan 51 évvel fiatalabb tanítványa (mindketten szeptember 8-án ünnepelték születésnapjukat) a Vitalitás SE színeiben egészen az U20-as világbajnokságig dolgozott együtt, az olykor nem éppen ideális felkészülési körülmények ellenére Roland fejlődése folyamatosnak bizonyult, az összhang pedig nagyszerű volt kettejük között.

Fábián Gábor és Imre Roland Forrás: Vitalitás SE

Szeptember második hetétől azonban az ígéretes kalapácsvető már a dobószakág hazai fellegvárában, a szombathelyi Dobó SE-ben folytatta a munkát.

„Kivételes lehetőség számomra, hogy a legjobbak között készülhetek tovább, közben pedig az ELTE Savaria Egyetemi Központban tanulhatok atlétika szakedzőnek. Miután a szombathelyiekkel már több edzőtáborban voltam együtt, nem kell sokat bajlódni a beilleszkedéssel. Amikor Balassagyarmaton edzettem, én voltam a legnagyobb, sokszor nehéz volt lelkesíteni magamat.

Bízom benne, hogy a környezetváltás hamar meglátszik a fejlődésemen. A körülmények sokkal jobbak, mint ahonnan jöttem, Németh Zsolt és Németh László szakmai felkészültsége pedig garancia a továbblépésre. Fábián Gábornak köszönhetek mindent, amit eddig elértem. Büszkén viselem a balassagyarmati Vitalitás SE címerét, de az nemsokára Dobó SE-re változik, én pedig minden edzésen azért dolgozom, hogy egyre jobb legyek.”

(Kiemelt képünkön: Imre Roland Forrás: Vitalitás SE)

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
16 perce

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
21 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik