Atlétika: négy U20-as világbajnoki rekord is született Limában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.03. 14:36
null
A limai U20-as atlétikai világbajnokságon húsz ország nyert legalább egy aranyérmet, a magyarok egy ezüsttel és két bronzzal zártak.

Látványos küzdelmeket, színvonalas versenyeket és remek eredményeket hozott az U20-as atléták világbajnoksága, melynek az idén Peru fővárosa, Lima volt a házigazdája.

A jövő sportági csillagait felvonultató eseményen 19 magyar ígéret vett részt, közülük

három dobóatléta, azon belül is kalapácsvető felállhatott a dobógra.

Imre Roland nagyszerű, 75,33 méteres egyéni csúccsal rukkolt ki, míg Szabados Ármin 74,88 méterig jutott. Mindez azt jelentette, hogy a Vitalitás SE-ben Fábián Gábor edzette Imre ezüst-, a Haladásban Lezsák Balázs által felkészített Szabados bronzérmet érdemelt ki. Aztán Németh László és Németh Zsolt szombathelyi Dobó SE-s tanítványa, Viszkeleti Villő 64,94 méterrel lett ugyancsak harmadik, bronzérmes.

Viszkeleti Villő is érmet hozott Peruból Forrás: World Athletics

Külön dicséretet érdemel Kovács Árpád, aki 400 méteren (46.60), valamint az U18-as Bátori Lilianna, aki magasugrásban (187) lett negyedik. Továbbá jár az elismerés a gerelyhajításban hetedik (69,68) Horváth Máténak.

Magyarország az ezüsttel és a két bronzzal az éremtáblázat 25. helyén végzett.

A pontversenyben – melyben az 1-8. helyezéseket veszik figyelembe – hazánk a 17. lett a 134 ország közül.

Az éremtáblázat élén az Egyesült Államok zárt (8, 4, 4) megelőzve Etiópiát (6, 2, 2) és Kínát (4, 4, 3). A legjobb európaiként a nyolcadik csehek fejezték be a viadalt (2, 2, 2).

Limában négy U20-as világbajnoki rekord is született. Az etióp Medina Eisa 14:39.71 perccel nyert női 5000 méteren, honfitársa Sembo Almayew pedig 9:12.71-gyel győzött női 3000 méteres akadályfutásban. Mellettük a tunéziai Rayen Cherni 39:24.85 perccel lett első férfi 10 000 méteres gyaloglásban, míg a cseh Tomas Jarvinen 8425 ponttal bizonyult a legjobbnak tízpróbában.

Almayew 3000 méteres akadályfutásban remekelt Forrás: World Athletics

A vb hat U20-as kontinensrekordot is hozott, tíz alkalommal értek el a fiatalok világ idei legjobb eredményét a korosztályban, hetvenegy U20-as országos csúcs született, és kétszáznyolcvannyolc versenyző mutatott be egyéni rekordot.

Aranyéremből húsz országnak jutott legalább egy, míg hatvanhat nemzet mondhatja el magáról, hogy minimum egy versenyzője a legjobb nyolcban zárt.

(Kiemelt képünkön: a kalapácsvető fiúk dobogósai Forrás: World Athletics)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
14 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
15 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
21 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
21 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
22 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik