Kézilabda: Rédecsi Polett világklasszisokkal készül az ETO-ban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.09.30. 13:49
null
A nyáron ifjúsági vb-bronzérmet szerző kézilabdázóra, Rédecsi Polettre a Győri ETO első csapatában is számítottak az NB I első pár fordulójában.

Fontos tagja az utánpótlás kézilabda-válogatottnak a 18 éves Rédecsi Polett, akit már serdülőként meghívtak a nemzeti csapatba, amellyel EYOF-aranyérmet szerzett csapatkapitányként, a tavaly megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon pedig az ötödik helyen zárt.

Idén nyáron az együttes addigi legnagyobb kihívása érkezett el, az ifjúsági leányválogatott Kína felé vette az irányt, ahol a korosztályos világbajnokságon harmadik lett; Rédecsire most is számítottak, a nyolc mérkőzésen 11 góllal fejezte be a szereplést.

„Remek élmény marad, nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen óriási eredmény világbajnokságon bronzérmet szerezni, főleg, hogy ennyire messze kellett utaznunk érte, nem volt egyszerű alkalmazkodni a körülményekhez – mondja az Utánpótlássportnak Rédecsi. – Nem ez volt az első világversenyünk, de még mindig nehéz hozzászokni, hogy napi szinten újabb meccsre, ellenfélre kell készülnünk, ez viszont jól sikerült a csapatnak.

Rengeteg energiát fektettünk az edzésekbe, szerintem emiatt tudtuk a legjobbunkat hozni. Összetartó, kitartó együttesről van szó, amely sosem adja fel.

 

Rédecsi Polett Forrás: Győri ETO KC

A győri nevelésű irányító 2024 januárjában mutatkozott be az NB I-ben, a tavasszal (más fiatalokkal együtt) összesen kétszer kapott lehetőséget, az új idényben pedig máris ugyanennyiszer küldték pályára, 3 forduló elteltével.

Még mindig nem fogtam fel, ami történik velem. Nagyon örülök a lehetőségnek, hihetetlen, hogy világsztárokkal edzhetek együtt, sőt még pályára is léphetek mellettük; most is furcsa ebbe belegondolni.

Igyekszem a lehető legtöbbet tanulni, ellesni az apróságokat is. A sebesség felvétele még fárasztó tud lenni, de próbálom minden nap a maximumot nyújtani; most ez a legfontosabb, nem gondolkodom előre.”

(Kiemelt képünk forrása: Győri ETO KC)

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
20 órája

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik