Kézilabda: villámrajtot vett Esztergomban Faragó Lea

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.09.16. 09:08
null
Az első két NB I-s forduló után már 20 gólnál jár az Elek Gábor vezette Mol Esztergom 19 éves átlövője, Faragó Lea.

A 2023-2024-es a berobbanás évada volt a 2005-ös születésű kézilabdázónak, Faragó Leának, aki bár kieső helyen végzett a javarészt korosztályos játékosok alkotta balatonboglári NEKA csapatával, mégis felhívta magára a figyelmet, hiszen a bajnokság legeredményesebb utánpótláskorú kézise lett (125 gól/23 mérkőzés), összesítésben pedig a hatodik helyen zárt a góllövőlistán.

Nem csoda, hogy felkeltette a tavasszal a junior női válogatottat irányító Szilágyi Zoltán és az Esztergomi Vitézekkel a feljutásért harcoló, akkor a klubot még (csak) szakmai igazgatóként irányító Elek Gábor figyelmét is. A nemzeti csapatba meghívást kapott, végül a korosztály nyári, Észak-Macedóniában megrendezett világbajnokságán is részt vehetett, sőt a torna All Star-csapatába is beválasztották. Elmondása szerint elcserélte volna, ha ezüst- helyett aranyérmet szerez a válogatott.

Az esztergomiak végül feljutottak az NB I-be, az átigazolási időszakban pedig rutinos és fiatal játékosokkal is erősítettek. Az utóbbiak között Faragó is megérkezett a csapathoz, melyet immár Elek vezetőedzőként is irányít, az Utánpótlássportnak pedig így nyilatkozott a nyári felkészülés közben: 

„Az edzőkérdés sokat nyomott a latba, Gábor komoly szakember, rengeteget lehet tőle tanulni.

Már az eddigi edzéseken is látszódott, hogy tapasztalt játékosok vesznek körül, igyekszem minél hamarabb beilleszkedni, és segíteni a csapatnak.”

Az új évadban Mol Esztergom néven szereplő együttes kiválóan kezdte az új idényt, az első fordulóban a Kisvárdát hazai pályán 27–19-re győzte le, az igazi meglepetés viszont a múlt hét végén érkezett, ugyanis a dobogós helyekért küzdő DVSC-t idegenben verte 34–28-ra, és az FTC, Győr, Szombathely hármas mellett az egyedüli százszázalékos gárda a bajnokságban.

Az emlegetett beilleszkedéssel és segítségnyújtással pedig úgy tűnik, nem akad problémája a 19 éves átlövőnek, aki a Kisvárda ellen 7-szer, a Debrecen ellen pedig 13-szor (!) talált a kapuba, ezzel pedig holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

(Kiemelt képünk forrása: Mol Esztergom)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51
Ezek is érdekelhetik