Vívás: ismét erős lehet a junior női párbajtőrcsapat

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.09.18. 15:26
null
A következő vívóidényben is nagyon ígéretes fiatalokból állhat össze a junior női párbajtőrcsapat.

Ezúttal is nagyon erős junior női párbajtőrcsapata lehet hazánknak a korosztály világeseményein, ugyanis a tavaly Eb-n, majd vb-n szereplő négyesből hárman még most is utánpótláskorúnak számítanak.

Az előző idényben Wimmer Dorina, Salamon Réka, Nagy Blanka és Gachályi Gréta csapatban úgy nyert bronzérmet a nápolyi junior Eb-n, hogy az elődöntőben csupán egyetlen tussal maradt alul az ukránokkal szemben. A Partali Csaba által irányított válogatott számára a dobogó tehát összejött, de sem Olaszországban, sem azt követően Rijádban, a junior-vb-n sem sikerült egyikőjüknek sem egyéniben a nyolc közé jutni. Utóbbi megméretésen csapatban hatodik hely lett a vége, így maradhatott hiányérzet az évadban nem egy világkupán is győztes lányokban.

Wimmer Dorina az utolsó utánpótlásévadát kezdi meg Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Az előttünk álló szezonban Salamon már a felnőttek között vív, a többiek még maradnak juniorok.

Érdekesség, hogy Wimmer és Nagy személyében már két felnőtt Eb-ezüstérmes is szerepelhet a kvartettben,

hiszen előbbi tavaly Krakkóban, utóbbi idén Bázelben lett kontinensmásodik a női válogatottal.

Wimmer nyert már egyéni junior-világkupát is, Nagy kvalitásairól sokat elárul, hogy a kadétok között egyéni világbajnoki címig jutott, a társaihoz hasonlóan sokra hivatott Gachályi pedig többek között egyéni kadét Eb-arannyal és junior Eb-bronzzal büszkélkedhet.

Gachályi Gréta nevéhez már számos korosztályos siker fűződik Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A világversenyeken induló egység természetesen majd a válogatóversenyek alapján alakul ki, de bárki is képviseli Magyarországot a következő idényben, lesz okunk bizakodni. Már csak azért is, mert az említett vívók mellett olyan már nemzetközi szintéren is bizonyított ígéretek harcolnak a juniorválogatottságért, mint a korosztályba tartozó Jakobi Júlia és Rózsás Júlia, továbbá a még kadétkorú Szilárd Anna, Terhes Hanna vagy Horváth Lotti.

(Kiemelt képünkön: Nagy Blanka Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
17 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24
Ezek is érdekelhetik