Asztalitenisz: két ötödik hely az utánpótlás Európa top 10-bajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.10.07. 12:36
null
Szántosi Dávid az U19-esek, Gergely Márk az U15-ösök zárt az ötödik helyen a korosztályos asztaliteniszezők lengyelországi Európa top 10-bajnokságán.

A záró játéknap előtt Szántosi Dávid (U19-es korosztály) és Gergely Márk (U15) is előkelő pozícióból, a harmadik helyről várhatta az utolsó három-három mérkőzést a lengyelországi Grodzisk Mazowieckiben rendezett ifjúsági és serdülő Európa top 10-bajnokságon.

Szántosi zárásként a lengyel Zalewskitől (3:4), a későbbi végső győztes, francia Cotontól (0:4), illetve a végül ezüstérmes, német Bertelsmeiertől (0:4) is kikapott, így 5/4-es mérleggel az ötödik helyen végzett. Gergelynek szintén nem alakult jól a vasárnap, ugyanis a román Istratétól 4:1-re, az olasz Trevisantól 4:0-ra, míg a cseh Skaldától 4:2-re szenvedett vereséget, ezzel négy siker mellett öt vereséggel fejezte be szereplését, és szintén ötödik lett.

Az U15-ös lányok között Dohóczki Nóra négy győzelemmel és öt vereséggel a hatodik, Barcsai Sophie 3/6-os mutatóval pedig a nyolcadik helyen zárt.

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid Forrás: ETTU)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:46

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik