Asztalitenisz: öt magyar érem a cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 19:00
null
Két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar serdülők és újoncok a plzeni nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon.

A 11 éves Fazekas Lizett nem talált legyőzőre egyesben a nála négy évvel idősebbek, az U15-ösök mezőnyében, így az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) korosztályos versenysorozatának legutóbbi, szerbiai állomása után ezúttal a csehországi Plzenben is diadalmaskodott. A VS Dunakeszi U13-as Eb-bronzérmes játékosa a döntőben 3:0-ra verte a román Patricia Stoicát.

Az U15-ös fiúk versenyében szintén volt magyar finalista Szabó Lénárd (Honvéd Szondi SE) személyében, aki a döntőben végül 3:1-re alulmaradt a svéd Albin Ingeströmtől. Gergely Márk (Szombathely) az elődöntőben kapott ki a későbbi győztes svédtől, így ő bronzérmesként végzett.

A serdülők vegyes páros számában Szabó Lénárd és Szögi Szonja (ASK Szeged) kettőse szerezte meg a másik magyar aranyérmet a viadalon, a végső sikerért öt játszmában legyőzve a Jonathan Gaiser, Diana Suvei német, román duót. A Gergely Márk, Fegyver Zsófia (KSI) páros az elődöntőig jutott, ezzel a harmadik helyen zárt.

A magyar válogatott két arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal fejezte be plzeni szereplését.

(Kiemelt kép forrása: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
19 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik