Kézilabda: három csapat még hibátlan az U18-as leányélvonalban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.10.27. 09:04
null
Keleten a DVSC, nyugaton a Budaörs és a Kozármisleny kezdett a legjobban az U18-as leány kézilabda-bajnokságban.

Az új idényre megváltozott a korosztályos leány kézilabda-bajnokságok versenyszabályzata, pontosabban kiírása, az U19-es pontvadászatot felváltotta az U20-as, míg az U17-es helyett U18-asat rendeznek meg. Az U20-as élvonal első heteiről már készítettünk összeállítást, ám az U18-asoknál is megkezdődött a versenyfutás, ráadásul több együttes remek formában kezdte meg az évadot.

Tavasszal a NEKA ünnepelhetett bajnoki címet az U17-eseknél, a döntőben a DVSC-t legyőzve, míg a harmadik helyet a Ferencváros, a negyediket pedig – valamelyest meglepetésre – a Kozármisleny szerezte meg. A négyesből a balatonbogláriak nem kezdték jól a bajnokságot, a Nyugati csoportban hat meccs után egy győzelemmel és öt vereséggel állnak a 9. helyen állnak. Velük ellentétben viszont

a Kozármisleny tökéletes rajtot vett, hatból hat sikerrel másodikak, őket a jobb gólkülönbségével előzi meg a szintén százszázalékos Budaörs. 

A mislenyiek több szoros ütközetet is megnyertek már, az Alba Fehérvár ellen az utolsó percben döntötték el a meccset, de a legutóbbi, Kispest elleni találkozó is izgalmas hajrát hozott. A budaörsiek ezekhez hasonló kiélezett mérkőzésen nem játszottak: a Mosonmagyaróvár ellen az utolsó percekben kozmetikázott az ellenfél mínusz kettőre, míg a Győri ETO ellen a félidei egygólos hátrányt fordította meg a Budaörs.

Van ok az örömre a Budaörs U18-as csapatánál, hibátlanul kezdték a lányok a bajnokságot Forrás: Moyra Budaörs

Keleten a DVSC vezet, a debreceniek egyedüliként állnak hibátlan mérleggel öt fordulót követően. Az együttes eddig mindegyik meccsét magabiztosan nyerte, a legszorosabb összecsapása a Békéscsaba elleni volt, amikor „csak” öt góllal nyert. Második helyen a Ferencváros érkezik, amely a 4. fordulóban a Kisvárda ellen kapott ki.

(Kiemelt képünkön: a DVSC U18-as csapata Forrás: DVSC)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
31 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kosárlabda: az U18-as fiúk legyőzték Portugáliát

Utánpótlássport
4 órája

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 16:49
Ezek is érdekelhetik