Kézilabda: megnyerte a Kárpát-kupát az ifjúsági leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.10.30. 16:18
null
A szövetségi edző, Kun Attila szerint sok tanulságot tartogatott a magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatottnak a Romániában megrendezett Kárpát-kupa, amelyen első helyen zárt a csapat.

Szegeden edzőtáborozott négy napon át a 2008-as és 2009-es születésű játékosok alkotta ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely a nyáron – még serdülőként – a Svédországban megrendezett nyílt Európa-bajnokságon szerzett bronzérmet.

A csapatba több új játékos is bekerült a második őszi edzőtáborban, akik szintén elutaztak Romániába, hogy részt vegyenek a Kárpát-kupán: a négycsapatos eseményen a magyar mellett a szlovén, a cseh és a házigazda román együttes lépett pályára.

A magyar válogatott a szlovénok (31–24) és a csehek (37–23) ellen is magabiztosan nyert, a román csapattal pedig 27–27-re végzett, a jobb gólkülönbségének hála pedig megszerezte az első helyet a tornán.

„Mindenkinek igyekeztem játéklehetőséget adni az eseményen, megnéztük azokat a lányokat is, akik újonnan csatlakoztak a kerethez; őket is kipróbáltuk éles szituációban – összegez Kun Attila, a magyarok szövetségi edzője. – Próbáltuk csiszolni a védekezésbeli elemeinket, ebből a nyitott extrán jól működött, és a hatos falassal sem volt nagy probléma. A románok elleni, döntő jelentőségű meccsen

A román csapat fizikailag erősebb volt, voltak hiányzóink, ettől függetlenül sikerült az első helyen végezni. Tanulságos torna volt.”

Az ifik a folytatásban sem pihennek, ebben az évben még két összetartás vár rájuk, jövő nyáron pedig következik a korosztályos Európa-bajnokság.

„Novemberben Siófokon leszünk, és kétszer megmérkőzünk a horvátokkal, decemberben pedig jön az Olimpiai Reménységek Versenye.”

(Kiemelt képünk forrása: Kun Attila)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kosárlabda: az U18-as fiúk legyőzték Portugáliát

Utánpótlássport
5 órája

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:33

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 16:49
Ezek is érdekelhetik