Kosárlabda: Kurfis Zétény nagy fejlődésen ment keresztül Valenciában

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 09:03
null
A 15 éves kosárlabdázó, Kurfis Zétény tavaly nyáron igazolt Valenciába, ahol azóta Spanyolország egyik topklubjában fejlődhet. A fiatal magasember a nyári korosztályos Európa-bajnokságon is remek teljesítménnyel vétette észre magát az U16-os válogatottban.

A Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémiáján nevelkedett Kurfis Zétény bő egy évvel ezelőtt nagy fába vágta fejszéjét, és úgy döntött, 14 évesen külföldön folytatja pályafutását, méghozzá Spanyolország egyik legnevesebb klubjában, a Valenciában. (Jelzésképpen, az ACB-ben, vagyis a spanyol felnőttélvonalban a Valencia első csapata – amelynek egyébként Kovács Adrián az egyik másodedzője – jelenleg a harmadik helyen áll a Malaga és a Barcelona mögött.) A klubváltás aztán abszolúte bejött a 2009-es születésű reménységnek, aki ezt a múlt nyáron az U16-os válogatottban is igazolta kiváló játékával.

„Tavaly ősszel, amikor kijöttem Valenciába, még kisebb sérüléssel bajlódtam, így az elején nem volt zökkenőmentes a beilleszkedés, de miután felépültem, sikerült fokozatosan beépülnöm és megtalálni a helyemet a csapatban, mostanra pedig tényleg otthon érzem magam itt – mondta Kurfis az Utánpótlássportnak. – Az előző évadban még a kadét B-csapatban játszottam, most pedig már a kadét A-, illetve vele párhuzamosan időnként a juniorok között is szerepelek.

A mostani szezonban szeretnénk nagyot alkotni a kadét A-csapatunkkal, és az első három között végezni a spanyol korosztályos bajnokságban.

A papírforma szerint a Real Madrid és a Barcelona a két legesélyesebb csapat a bajnoki címre, de mögöttük bármi megtörténhet, szeretnénk mi is a közvetlen élmezőnybe tartozni.

Nyilván, hatalmas ugrást jelentett Spanyolországba igazolni, mert sebességben és fizikalitásban is sokkal magasabb szint az itteni, mint amihez hozzászoktam Magyarországon, de úgy érzem, kis idő elteltével belerázódtam, és felvettem a ritmust.

Az elmúlt egy évben erőnlétben, robbanékonyságban, illetve összességében a mozgékonyság terén – ami magasemberként különösen fontos – nagyon sokat fejlődtem, és közben maga a játékom is rengeteget csiszolódott. Dobásom és a gyűrű környéki befejezésekben szintúgy előre tudtam lépni." 

Kurfis Zétény Forrás: FIBA

Zétény a nyáron elsőévesként szerepelhetett a B-divíziós U16-os Európa-bajnokságon, és Szkopjéban alaposan letette a névjegyét a címeres mezben: 17,7 pontot átlagolt meccsenként, ezzel

a magyar csapat legeredményesebbjeként zárt, és a kontinenstorna teljes mezőnyét tekintve is ötödik lett. 

„Egy évvel fiatalabbként nagyon izgatottan vártam az Eb-t. Igyekeztem mindent beleadni, és helytállni, ráadásul mivel a torna során egy vírusos megbetegedés miatt megfogyatkoztunk, nem sok cserelehetőségünk maradt, igazából muszáj is volt nagyobb szerepet vállalnom. Az Eb előrehaladtával egyre több játékidő jutott nekem, és

közben egyre jobb formában is éreztem magam,

és próbáltam kihasználni az adódó lehetőséget. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem nyáron a válogatottban, és bízom benne, hogy az idei kilencedik helynél jövőre még jobb eredményre leszünk képesek, és a feljutásért is harcban lehetünk."

(Kiemelt képen: Kurfis Zétény Forrás: FIBA)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
11 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
12 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
21 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik