Vívás: ismét Budapestre érkeznek a legjobb kadétok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 12:36
null
Jövő hét végén Budapesten rendezik a kadétkorú kardozók és párbajtőrözők idénybeli első európai körversenyét.

Ezúttal is a magyar fővárosban kezdődik meg a kadétkorú kardozók és párbajtőrözők nemzetközi szereplése az új idényben, a budapesti BOK-csarnokban a jövő hét végén európai körversenyt rendeznek a korosztály számára.

A viadalon kardban és párbajtőrben is 64 magyar reménység mutathatja meg magát, lesz tehát kinek szurkolni az értékes ranglista pontokat kínáló utánpótlás-eseményen, melyen

a hazai fiatalok hagyományosan kiemelkedően szerepelnek.

Tavaly a párbajtőrözőink majdnem mindent vittek csapatban, hiszen a lányok között a Rózsás Júlia, Terhes Hanna, Varga Flóra Luca, Zala Boglárka alkotta kettes számú magyar alakulat győzött, míg a fiúmezőnyben az Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivainen Bence összetételű egység ezüstérmet nyert. Nem mellesleg egyéniben Kiss Donát második, Terhes és Taivainen harmadik helynek örülhetett.

Legutóbb a kadét párbajtőrözők népesítették be a BOK-csarnokot Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A kardozók seregszemléje Gödöllőről költözik be a fővárosba. Az akkori megméretésen a lányok szállították az érmeket. A Csonka Dorottya, Szabó Polli, Tóth Nadin, Rácz Brigitta négyes csak a döntőben kapott ki, és egyéniben Csonka nyert még egy ezüstöt, míg Tóth Nadinnak bronzérem került a nyakába.

„Minden országból szeretnek hozzánk jönni a versenyzők, edzők, mert látják, hogy

Itt aztán tényleg mindenki megmutathatja magát a nemzetközi porondon, és bizonyíthat, hogy a ranglista elején, a válogatottban van a helye” – mondta legutóbb portálunknak a napokban 2028 októberéig hosszabbító szövetségi kapitány, Boczkó Gábor.

Jövő hét végén a kadét tőrözők is európai körversenyen vesznek részt. Számukra Somorján kezdődik a nemzetközi erőfelmérők sora.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
15 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
23 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
Tegnap, 9:08

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.02.03. 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik