Kézilabda: az FTC és a Győri ETO is hibátlan az U16-os leányélvonalban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.11.11. 17:18
null
Az U16-os leány kézilabda-bajnokságban az első két hónapban keleten az FTC, nyugaton pedig a Győri ETO volt megállíthatatlan.

Idén nyáron változtatott a leányszakág versenyrendszerén a Magyar Kézilabda Szövetség, pontosabban a korosztályos bajnokságok esetében, ugyanis az U19-esből U20-as, az U17-esből U18-as vált, ezek mellett pedig kiírták az U16-os pontvadászatokat is.

Az U16-os élvonalban szeptember elején összesen tizenhét csapat kezdte meg a szereplést, Keleti és Nyugati csoportra osztva.

Egyelőre az akadémiai együttesek viszik a prímet: keleten nyolcan futottak neki az idénynek, a csoportból pedig

kiemelkedik a Ferencváros.

A fővárosiak mind a hat eddigi mérkőzésüket megnyerték, a legszorosabb összecsapásukat a DVSC ellen játszották, hazai pályán: a debreceniek a félidőben egy góllal még vezettek, majd 17–14-re is elhúztak, ezt követően viszont az FTC begyújtotta a rakétákat, a következő bő tizenöt percet pedig 13–4-re nyerték meg, így a hajrára nem maradtak izgalmak, végül 30–25-ös diadalnak örülhettek a fradisták. Ezen kívül még egy csapatnak, a Vasasnak sikerült tízen belül maradnia az FTC és a magyar válogatott korábbi kiváló kézilabdázója, Pádár Ildikó által irányított Ferencváros ellen.

Három ponttal lemaradva a már emlegetett DVSC érkezik a második helyen.

A Győri ETO U16-os csapata Forrás: Győri ETO

Nyugaton a Győri ETO hátát nézik az ellenfelek: 

az akadémisták hétből hetet nyertek eddig,

szorosabb összecsapásuk a NEKA (otthon 25–22) és a Szombathely elleni (idegenben 21–17) volt, mindkétszer a meccs elején voltak hátrányban, izgalmak azonban nem maradtak az utolsó percekre. Az ETO-nál is neves ex-játékos dirigál: vezetőedzőként a Pádárhoz hasonlóan Európa-bajnoki aranyérmes, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Pigniczki Krisztina irányítja az együttest. 

A győriek négy ponttal vezetnek a második Budaörs, NEKA, Mosonmagyaróvár trió előtt. A versenyfutás izgalmasnak ígérkezik, az alapszakaszból ugyanis keletről és nyugatról is a legjobb négy kerül majd a felsőházba.

(Kiemelt képünkön: az FTC-s Molnár Nóra Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: nyolc magyar érem szombaton a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a Rajncsák Diána, Tamás Botond kettős

Utánpótlássport
4 órája

Kosárlabda: németek elleni vereség az U20-as női Eb nyitányán

Utánpótlássport
5 órája

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: az U18-as fiúk legyőzték Portugáliát

Utánpótlássport
11 órája

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
2026.07.03. 22:38

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.03. 22:09
Ezek is érdekelhetik