Short track: továbbra is az elitben a magyar utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.11.22. 15:36
null
A junior rövid pályás gyorskorcsolyázók első és a második világkupa-fordulóján is született magyar érem; az évadkezdés után Lakatos Tamás, a korosztályos válogatott vezetőedzője nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Az előző évadban a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-utánpótlás többször bizonyította, hogy az elithez tartozik: többször is dobogós helyet ünnepelhettek a fiatalok a junior-vk-sorozatban, egyéniben és váltóban is eredményesek tudtak lenni, a slusszpoén pedig az idény végén érkezett, ugyanis – az azóta már a felnőttkorosztályhoz csatlakozó – Somodi Maja és a leányváltó is aranyérmet szerzett.

Arra végül nem kellett sokat várni, hogy folytatódjon ez a sor, hiszen a 2024/2025-ös évad első két kiemelt nemzetközi versenyén, a junior-világkupa első és második fordulójában is feljegyezhettünk top 3-as eredményt: a leányváltó előbb bronz-, majd ezüstérmet szerzett, a második felvonás alkalmával pedig a fiúnégyes is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A vébégyőztes lányok közül ketten is felléptek a felnőttek közé, így nyáron meg kellett találnunk, kik lépnek a helyükbe – mondja Lakatos Tamás, a juniorválogatott vezetőedzője az Utánpótlássportnak. – Nógrádi Panka viszonylag hamar meggyőzött minket, a teljesítménye és a munkamorálja berepítette a négyesbe, a másik újonc pedig Haltrich Luca lett. Mindkét szakágban szintet léptünk, a fiúknál is rettenetesen erős a mezőny a világkupán, amiben végig versenyben voltunk. Megőriztük a helyünket a nagy short track-nemzetek mellett, ráadásul az éremtermés akár nagyobb is lehetett volna, egyéniben kétszer is az utolsó kanyarban estünk el, dobogós helyről. Ettől függetlenül”

Felmerül a kérdés, tekintgetnek-e felfelé, a felnőttmezőny irányába a fiatalok?

„Nehéz jósolni, nem az én tisztem eldönteni, kit hívnak fel a felnőttválogatottba. Egy viszont biztos,

amit már a magyar bajnokságon is bizonyítottak. A célunk, hogy ezek a gyerekek oda beforogjanak, a felnőttvilágkupán is tapasztalatot szerezzenek, a jövőben pedig meghatározó szereplői legyenek a magyar short tracknek.”

(Kiemelt képünkön, balról: Végi Diána Laura, Haltrich Luca, Nógrádi Panka és Szigeti Dóra Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kosárlabda: az U18-as fiúk legyőzték Portugáliát

Utánpótlássport
5 órája

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:33

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 16:49
Ezek is érdekelhetik