Vízilabda: fővárosi dominancia a fiúbajnokságokban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.11.22. 09:08
null
A korosztályos országos fiú vízilabda-bajnokságok első öt helyezettje között nem találunk vidéki csapatot.

Az előző idény végén az ifjúsági és a serdülő fiú vízilabda-bajnokság dobogóján is állt vidéki csapat. Az ifik között a Szeged érdemelt ki ezüstérmet, a serdülőmezőnyben a Szolnok szerzett bronzot.

Ebben az évadban hét fordulót játszottak az együttesek az alapszakaszban, és az említett két, valamint a gyermekbajnokságban sem találunk vidéki gárdát az élmezőnyben,

az első öt helyet kizárólag fővárosi klubok bérlik.

Az ifjúsági bajnokságban három veretlen csapat van, az első KSI és a második OSC mindegyik meccsét a rendes játékidőben nyerte meg, az FTC a legutóbbi fordulóban ötméteresekkel múlta felül a pécsieket. Ezen a hétvégén igazi rangadót rendeznek a Nyéki Imre Uszodában, ahol az eddig két százszázalékos alakulat, az OSC és a KSI csap össze. Az FTC-nek sem lesz könnyű dolga a Vasas vendégeként, hiszen a piros-kékek az előző körben az addig szintén minden meccsén győztes, címvédő BVSC-t győzték le idegenben.

A Szeged legutóbb ezüstérmes lett az ifjúsági bajnokságban Fotó: Albert Péter

A serdülőknél az FTC az egyedüli csapat, amely mind a hét találkozóját a rendes játékidőben nyerte meg, mögötte a KSI és az UVSE áll egyaránt egy ponttal lemaradva, de ugyanúgy veretlenül.

A háromból ebben a bajnokságban áll a legjobb helyen vidéki csapat, a Szeged a hatodik helyet foglalja el,

és vasárnap a Miskolc ellen reális esélye lesz arra, hogy tovább növelje pontjai számát. Az OSC–KSI itt is rangadónak számít, de izgalmas meccset ígér a tavalyi bronzérmes Szolnok és az UVSE összecsapása is a következő fordulóban.

A gyermekbajnokságban az UVSE és az OSC áll az első két helyen, mindkét csapat egyetlen pontot veszített eddig azzal, hogy egy találkozóját ötméteresekkel nyerte meg. Érdekesség, hogy jelenleg a legjobb vidéki csapat a szombathelyi AVUS, amely a hetedik pozícióból várja folytatást.

Persze, a helyezések nagymértékben függnek a sorsolástól, hiszen több olyan gárda van, amely az alapszakasz elején kapott erős ellenfeleket, míg mások éppen fordítva, zömében a gyengébb játékerőt képviselő együttesekkel kezdtek. Az viszont minden bajnokságban látszik, hogy ebben az évadban is kiélezett és színvonalas küzdelmek várhatók az érmekért.

A bajnokságok tabellája ITT érhető el.

(Kiemelt képünkön: a KSI minden korosztályban az élmezőnyhöz tartozik Forrás: KSI)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
13 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01