Kosárlabda: Hőgye Petra kezdi felvenni a tempót az NB I/A-csoportban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.21. 09:02
null
A 17 éves Hőgye Petra amellett, hogy remekel a juniorbajnokságban, és vele az élen veretlenül menetel a címvédés felé az NKA Pécs korosztályos kosárlabdacsapata, eközben az U18-as válogatott bedobó már az NB I/A-csoportban is egyre többször szerephez jut.

Immár a második évadát tapossa az NKA Pécs színeiben Hőgye Petra, aki a városi rivális PVSK-nál nevelkedett, és 2023-ban igazolt át mostani klubjához, amelynél azóta is töretlen a fejlődése. A legutóbbi évadban például elsőévesként ő is (Rátkai Eszter és Josepovits Kinga mellett) főszerepet vállalt abban, hogy a Rátgéber Akadémia U18-as bajnoki címet ünnepelhetett, ezzel megszerezve az egyesület történetének első aranyérmét a női szakágban. A mostani szezonban aztán a 2007-es születésű reménység folytatta ezen az úton, és következett az újabb szintlépés: jelenleg Hőgye a juniorbajnokság legeredményesebb játékosa, illetve most már a felnőtt első osztályban szereplő NKA Universitas Pécs csapatában is bontogatja szárnyait.

– kezdte Hőgye az Utánpótlássportnak. – Természetesen hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy tavaly nyáron csatlakozhattam a felnőttcsapathoz. Örülök neki, hogy a nagyokkal edzhetek és készülhetek, hiszen rengeteget tudok tanulni tőlük, és nagyon boldogok vagyok, hogy most már a meccseken is egyre több szerephez juthatok.

Időbe tellett mire beilleszkedtem, illetve megtaláltam a helyemet a profi közegben, de úgy érzem, mostanra egészen jól belerázódtam, és nagyjából sikerült is elsajátítanom az itteni játékszisztémát."

Hőgye Petra (balra) több fronton is jól teljesít Forrás: NKA Pécs

Decemberben a BKG Szigetszentmiklós ellen jött el a debütálás az A-csoportban, és rögtön az első pontjait is megszerezte első meccsén. Azóta Petra már öt meccsnél jár az élvonalban.

Régóta vártam már erre az alkalomra, ugyanis ez minden fiatal játékos karrierjéban hatalmas mérföldkő. Összesen kilenc percet játszhattam, és rögtön sikerült kosaramat is szereznem, szóval nem is kívánhattam volna szebb debütálást. Mióta a felnőttek edződöm, rengeteget fejlődtem és sokkal tudatosabbá vált a játékom.

Egyszerűen a felnőttmezőnyben kevesebb ideje van az embernek, így gyorsabban kell reagálni és jó döntést hozni. Nem volt könnyű ezt megszokni, de idővel felvettem a fonalat, s ennek alapvetően már néhány hónap elteltével érzem a pozitív hatását a játékomban. Mostanra sokkal jobban átlátom az egyes játékhelyzeteket, mint korábban. Ezt pedig igyekszem kamatoztatni is, amikor a saját korosztályomban, a juniorbajnokságban vagy éppen a B-csoportban játszom. Jelenleg az a fő célom, hogy minél többet fejlődjek és lépésről lépésre haladjak az A-csoportban."

(Kiemelt kép forrása: NKA Pécs)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
18 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik