Tollaslabda: sűrű időszak előtt a korosztályos versenyzők

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 09:06
null
Sűrű időszak következik a korosztályos tollaslabdázóknak, akikre világversenyek is várnak idén.

Az idén 65 éves Magyar Tollaslabda Szövetség által megszervezett U19-es Multi Alarm nemzetközi bajnoksággal megkezdődött február első felében a sportág korosztályos képviselőinek európai versenyidénye. Pécsen népes mezőny gyűlt össze, összesen 161-en neveztek. A magyar indulók közül Szabó Zsófi érte el a legjobb eredményt, aki egyesben a fináléig masírozott, amelyben végül döntő szettben kapott ki a francia ellenfelétől.

Az esemény – ahogyan írtuk – az első állomása volt a nemzetközi bajnokságok sorának,

a következő hetekben Spanyolországban és Cipruson is találkoznak a legjobb juniorkorú tollaslabdázók,

akiknek április végén korosztályos országos bajnokságot is rendeznek, az U11-esekével együtt, szintén Pécsen.

Az U19-eseknek tavaly rendeztek Európa-bajnokságot, így idén nem lesz Eb-jük, világbajnokság viszont igen; India ad otthont októberben az idei célversenynek.

Mesterházy Milán és Szabó Zsófi Forrás: MTLSZ

Az U17-esekre is nagy feladatok várnak, akik a juniorokhoz hasonlóan számos nemzetközi versenyen megmutathatják majd magukat a folytatásban.

Március első felében

Cegléden startol az U17-es International Series,

az I. Living Sport nemzetközi bajnokságon szintén népes mezőny várható, míg a korosztály hazai képviselőinek kiemelt fontosságú lesz az ob is, amire május elején kerül sor, szintén a ceglédi csarnokban.

Az U17-eseknek az Európa-bajnokság lesz az idény célversenye,

amit biztosan az év második felében rendeznek meg. Ennek kapcsán hamarosan érkeznek bővebb információk, legalábbis az európai szövetség ígérete szerint.

(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
20 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik