Kézilabda: negyedikként zárt a Tiby-kupán a junior férfiválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.16. 09:07
null
A junior, az ifjúsági és a serdülő fiú kézilabda-válogatott tagjai is felkészülési mérkőzéseken szerepeltek a héten.

Az utolsó korosztályos világversenyére készül a 2004-es és 2005-ös születésű játékosok alkotta junior férfi kézilabda-válogatott, amely tavaly az Európa-bajnokságon a 12. lett, ehhez képest szeretne javítani majd a Lengyelországban megrendezendő világbajnokságon.

A Sótonyi László szövetségi edző által vezetett csapat a minden évben a junioroknak és külön az ifjúságiaknak is megtartott Tiby-kupán szerepelt az elmúlt napokban, míg előtte Gyálon készült néhány napig. A franciaországi esemény kiváló erőfelmérő, és ismét erős válogatottak vettek részt rajta. A magyar együttes az elődöntőben nem bírt a házigazdával, a bronzmeccsen pedig Izlanddal csapott össze: bár a mérkőzés nagyobbik részében a csapatunk vezetett, az északiak jól hajráztak, és az utolsó tíz percben négygólos hátrányból fordítottak, végül eggyel bizonyultak jobbnak. Így a magyarok a negyedik helyen zártak.

Junior Tiby-kupa, Franciaország

Elődöntők:
Spanyolország–Izland 32–28
Magyarország–Franciaország 23–32

Harmadik helyért: 
Magyarország–Izland 28–29

Döntő: 
Franciaország–Spanyolország 27–26

Az ifjúsági fiúválogatottra is világbajnokság vár, amely viszont a juniorokhoz képest jobb előjelekkel várhatja a kezdést, hiszen tavaly szépen csillogó bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságán.

A Gulyás István által irányított gárdára nem torna várt, „csak” a Tunézia elleni páros meccs Balatonbogláron, a magyarok pedig két magabiztos győzelmet arattak.

Ifjúsági felkészülési mérkőzések, Balatonboglár:

Magyarország–Tunézia 39–34

Magyarország–Tunézia 42–28

Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott Forrás: NEKA

A serdülő fiúválogatottnál a hazai szövetség 2024 elején indította el a B-válogatottat, amelyben a korosztály fiatalabb, vagyis 2009-es születésű tagjai kerülnek előtérbe. Az A-csapattal együtt először ezen a héten edzőtáborozott a második együttes, amely az első mérkőzéseit is lejátszotta. A fiatalabbak előbb legyőzték Montenegrót, majd kikaptak Szerbiától, míg az A-jelű alakulat az említett két válogatottat egyaránt magabiztosan verte.

Serdülő felkészülési mérkőzések, Lakitelek:

Magyarország ’A’–Szerbia 33–25
Magyarország ’B’–Montenegró 31–26

Magyarország ’A’–Montenegró 39–20
Magyarország ’B’–Szerbia 24–32

(Kiemelt képünkön: a juniorválogatott játékosa, Kovács Tamás Forrás: FFHandball - IconSport)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik