Öttusa: Bauer Blanka előtt eddig nem ismert akadályok állnak

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.03.06. 17:58
null
A csapatban felnőttvilágbajnok 19 éves öttusázó, Bauer Blanka számára az idei év az új versenyszám kitanulásáról szól.

Az UTE 19 éves öttusázója, Bauer Blanka az olimpiai szereplés reményében az elmúlt két évben már a felnőttek között igyekezett bizonyítani, és a 2024-es eredményei közül kiemelkedik, hogy a kínai Csengcsouban rendezett felnőtt-világbajnokságon egyéniben az előkelő tizedik helyen zárt, csapatban pedig Guzi Blankával és Erdős Ritával

aranyérmet érdemelt ki.

A sokra hivatott versenyző az idei nemzetközi felnőttviadalok sorát a múlt héten a kairói világkupán kezdte meg, amelynek döntőjében a 17. helyen végzett. A korosztályos világversenyeken már 2023-ban bevezették a lovaglást váltó OCR-t, ám Blanka az akadálypályával – a legtöbb kortársával ellentétben – nemrég kezdett ismerkedni, hiszen a felnőttek még tavaly nyeregben ültek a megméretéseiken.

„Ez az év Blanka számára átmeneti, amelyet arra szánunk, hogy az új versenyszámban rutint szerezzen – mondja az ígéret edzője, Bátonyi Balázs. – Szeretnénk, hogy ebben a számban is versenyképes legyen, így az erőfejlesztés kiemelt szerepet kap az edzésein. Egyébként az akadálypályán előnyt jelenthet számára, hogy hosszúak a végtagjai, távolabb tud fogni az eszközökön. Kairóban még feltűnőek voltak a hiányosságai az OCR-ben, viszont az is látszott, hogy például

vívásban sokat lépett előre, remekül teljesített a páston.

Bauer Blanka a magyar öttusa egyik kiemelkedő ígérete Forrás: UIPM

A tréner elmondta, hogy tanítványa később sokat profitálhat abból, hogy egészen fiatalon kipróbálta magát a felnőttmezőnyben.

„A következő olimpiai ciklusnak úgy vághat neki, hogy már egyet teljesített, tudja, mire számítson.

Az elmúlt két évben számos értékes és fontos tapasztalatot szerzett, ahogyan az edzőjeként én is.

A jövőt tekintve továbbra is bizakodóak vagyunk, viszont ebben az évben semmilyen eredménybeli célkitűzésünk nincs. A mögöttünk hagyott időszak mentálisan is megterhelő volt, most azt szeretnénk, hogy mindenféle nyomás nélkül versenyezzen, fejlődjön. Persze, ha idén sikerül kijutnia korosztályos vagy felnőttvilágversenyre, akkor örülni fogunk.”

(Kiemelt képünkön: Bauer Blanka Forrás: UIPM)

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
18 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24
Ezek is érdekelhetik