Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.03. 08:59
null
Bár az éremszerzés az évad utolsó kiemelt nemzetközi versenyén, a junior-világbajnokságon nem jött össze a fiatal magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak, így is büszkék lehetnek a 2024–2025-ös évadban elért eredményeikre.

A 2024–2025-ös a második idény, hogy világkupa-sorozatot rendez a nemzetközi szövetség a juniorkorú rövid pályás gyorskorcsolyázóknak. Az Európa-kupákat 2023 őszén felváltó viadalokon már bizonyította a magyar utánpótlás, hogy a világelithez tartozik, a tavalyi világbajnokságon pedig felejthetetlen sikereket ért el: előbb Somodi Maja egyéniben 1500 méteren szerzett aranyérmet (az esemény történetében második európai indulójaként tudta végrehajtani ezt a bravúrt), így hét évvel Liu Shaoang 2017-es győzelmei után ünnepelhettünk újra magyar győzelmet az eseményen. Másnap 3000 méteren a leányváltó diadalmaskodott.

Bár Somodi a múlt nyáron fellépett a felnőttek közé,

továbbra is a nemzetközi élmezőnyben kellett számolni a magyar short trackesekkel,

amit jól bizonyít, hogy a jelenlegi évad junior világkupa-sorozatának mindhárom állomásán ünnepelhetett legalább egy érmet a válogatott: az első állomáson bronz-, a másodikon ezüstszínű medált akasztottak a leányváltó tagjainak a nyakába, ráadásul az utóbbin a fiúnégyes is odaért a dobogó harmadik fokára. A február második felében megrendezett utolsó idénybeli világkupán az évad első magyar egyéni érmei is gazdára találtak: Végi Diána Laura 1500 méteren másodikként, Nógrádi Panka ezren harmadikként zárt.

A múlt héten elérkezett az idény célversenyének az ideje, a kanadai junior-világbajnokságon gyűltek össze a szakág korosztályos legjobbjai.

Az éremért szállunk harcba Calgaryban, nagyon szeretnénk dobogóra állni

– mondta a kezdés előtt az Utánpótlássportnak Lakatos Tamás, a válogatott vezetőedzője. – Borzasztó nehéz dolga lesz a leányváltónak, amely címvédőként indul, igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni az eseményből. A világkupán fontos tapasztalatokat szereztünk, láttuk a kanadai váltó gyengepontját, tudjuk, mit kell csinálnunk, ha őket is meg akarjuk előzni.”

A négynapos viadalon az első döntőket szombaton rendezték,

egyéniben aznap született a legjobb magyar eredmény: Végi Diána Laura 500 méteren a B-döntőbe jutott, amelyben harmadikként ért célba,

a teljes mezőnyt figyelembe véve a nyolcadik helyen zárt. A többi egyéni számban viszont még az elődöntő sem jött össze a magyar csapat tagjainak.

Az egyetlen A-döntős eredmény a leányváltótól (Haltrich Luca, Nógrádi Panka, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura) érkezett, 3000 méteren a legjobbak között ötödikként zárt.

Ezen a távon a fiúk (Granasztói Ádám, Major Dominik, Wu Jia Wei Dávid, Z. Molnár Borisz) a B-döntőig masíroztak, ahogyan a 2000 méteres mixváltónk a B-jelű fináléban fejezte be a szereplését.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön: a magyar leányváltó Forrás: MOKSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
17 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik