Tollaslabda: dolgos évadkezdés az utánpótlásnak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.03.14. 09:10
null
Az U19-es és az U17-es hazai rendezésű nemzetközi tollaslabda-bajnokságon is eredményesen szerepeltek a magyar fiatalok; mindkét korosztályra világverseny vár idén.

Ahogyan beszámoltunk róla, a pécsi U19-es nemzetközi tollaslabda-bajnokságon Szabó Zsófi érte el a magyar csapat legjobb eredményét, ezüstérmet szerzett, nem sokkal később pedig az U17-es ceglédi megméretésen is jól szerepeltek a hazai indulók, Ágai Zénó és Pető Balázs egymás ellen döntőzött (előbbi két szettben nyert), míg a leány párosok között Liang Eliza és Sándor Elza duója állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Biztató eredmények ezek, amikkel a Magyar Tollaslabda Szövetség főtitkára, Joó Melinda is egyetért.

„Az U19-es esemény fináléjában Zsófi pár ponttal kapott csak ki, közel állt a győzelemhez. Idén Indiában rendezik meg a korosztály világbajnokságát;

főleg, hogy nagyon tehetséges, szép eredményeket elérő évjáratról van szó, említhetném még Mesterházy Milánt vagy Dorozsmai Hédit is, és a sor még folytatható – mondja Joó az Utánpótlássportnak. – U17-es nemzetközi bajnokságot korábban nem rendeztünk, emiatt nagy volt az izgatottság, hiszen hagyományteremtő eseményt szeretnénk, azt akartuk, hogy minden klappoljon. Igyekeztünk a lehető legjobb időpontot kiválasztani, ami úgy tűnik, sikerült, népes mezőny jött össze Cegléden, ráadásul még Luxemburgból is érkeztek indulók, amire korábban nem volt példa. Külön öröm volt, hogy fiú egyéniben házidöntőt figyelhettünk.”

Szabó Zsófi Forrás: MTLSZ

Az U17-es korosztálynak Európa-bajnokságot rendeznek, ami a korosztály idei célversenye lesz.

„A ceglédi esemény

Az Eb-nek még mindig nincs pontos időpontja és helyszíne, de természetesen tervezünk vele. A nyáron lesz egy nagy közös edzőtábor, előtte pedig még következnek az országos bajnokságok, aminek minden korosztályban nagy a presztízsértéke.”

(Kiemelt képünkön: Ágai Zénó Forrás: MTLSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 18:45

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.07.01. 16:28
Ezek is érdekelhetik