Ökölvívás: „tesztmódban” az Énekes-emlékversenyen

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.01. 20:04
null
Az év első kiemelt eseményén, az Énekes István-emlékversenyen bizonyíthattak az U19-es ökölvívók az elmúlt napokban. A korosztály válogatottjának szövetségi edzője, Ács József értékelt a honlapunknak a viadal után.

A múlt héten négy napon át küzdöttek egymással az ország legjobb U19-es, vagyis 2006-os és 2007-es születésű ökölvívói a Budapesten megrendezett Énekes István-emlékversenyen. Az esemény a korábbi évekhez hasonlóan

az évad első kiemelt megméretése volt az ifjúsági korosztály számára,

amelyen végül a nevezési számhoz (137 fő) képest jóval kevesebben, 91-en léptek ringbe.

Főleg a lányok között volt „sovány” a létszám, ettől függetlenül akik kesztyűt húztak, maximálisan odatették magukat, hiszen a jó szerepléssel felkelthették az U19-es válogatott szövetségi edzőjének, Ács Józsefnek a figyelmét.

A nyíregyházi Petrimán Patrícia elsőéves ifiként szerzett aranyérmet, és lett különdíjas, mint a legjobb leányinduló, a fiúk között ugyanígy a KSI-s Horváth Andrást ismerték el.

Petrimán Patrícia (pirosban) Forrás: MÖSZ

„Sajnos a lányoknál alacsony volt a létszám, a tíz súlycsoportban összesen tizenöt fiatal gyűlt össze, mellettük hetvenhat fiút figyelhettünk – kezd az értékelést Ács József az Utánpótlássportnak. – Többen betegség miatt maradtak távol, ilyen volt például a tavaly ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmet szerző Varga Sára is. Bízom benne, hogy a folytatásban nő a lányok létszáma majd. Rendkívül erős fiúcsapat lépett fel a 2024-es juniorok közül az ifi korosztályba, fantasztikus meccseket láthattunk, többen a másodéves U19-esekkel is felvették a versenyt, sőt győzni is tudtak.A World Boxinghoz történő csatlakozásunkkal megváltoztak a súlycsoportok beosztásai, ez sok versenyzőt tesztüzemmódba helyezett, próbálgatják, hogy melyik kategória felé közeledjenek. A fiúknál számos izgalmas és színvonalas döntőt figyelhettünk, kialakulnak a rivalizálások.

a tagokkal pedig április közepén edzőtáborba vonulunk majd. Kiemelt esemény lesz az egri Bornemissza-emlékverseny és természetesen a korosztályos országos bajnokság is, azt pedig szintén meg kell említeni, hogy az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, az olasz Emanuele Renzini a felnőttválogatott edzésein az ifjúságiakkal is számol, ami remek fejlődési lehetőség a fiataloknak.”

Az U19-es Európa-bajnokságot szeptember 30. és október 9. között rendezik meg Csehországban.

(Kiemelt képünkön: Horváth András keze a magasban Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
21 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik