Birkózás: a CVSE triplázott, az ESMTK duplázott az U15-ös ob-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.19. 12:47
null
A házigazda Ceglédi VSE három, az ESMTK pedig két bajnokot ünnepelhetett az U15-ös kötöttfogású birkózók országos bajnokságán.

Egy héttel a szabadfogású és női birkózók után kötöttfogásban is megmérkőzött az U15-ös korosztály az országos bajnoki címekért – számol be a hazai szövetségi portál.

A ceglédi Gál József Sportcsarnokban közel 150 serdülőkorú birkózó sorakozott fel,

a legtöbb versenyzőt az ESMTK, a Cegléd és a Soltvadkert küldte szőnyegre.

A legnépesebb súlycsoportban erzsébeti győzelem született, a 62 kilogrammos Felkai Balázs négy mérkőzést nyert meg az aranyéremért, egyedül klubtársát, a későbbi bronzérmes Gerhauser Vilmost nem tudta technikai tussal felülmúlni.

Az ESMTK második bajnoki címét a 41 kilogrammos Olasz Vencel szerezte, akin egyetlen pontot sem tudtak csinálni ellenfelei, kétszer technikai fölénnyel, egyszer pedig tussal diadalmaskodott. Érdekesség, hogy a Felkai-Olasz páros szombaton is remekelt, hiszen mindkét erzsébeti tehetség bátyja, Felkai Bendegúz és Olasz Bende is aranyérmes lett az U20-as kötöttfogású ob-n.

A pesterzsébetieknél csak a ceglédiek nyertek több aranyat, három súlycsoportban is bajnokot avathattak, Csontos Pál, Budai Milán és Fodor Martin érdemelte ki a dobogó legmagasabb fokát, míg a maradék hat bajnoki címből egyet-egyet az Eger, a Csepeli BC, a Zalaegerszeg, a Szentes, a Kecskemét és a PEAC érdemelt ki.

U15-ös kötöttfogású országos bajnokok
38 kg: Juhász Bendegúz (Egri VSI)
41 kg: Olasz Vencel (ESMTK)
44 kg: Csontos Pál (CVSE-KIMBA)
48 kg: Kurdi Dániel (Csepeli BC)
52 kg: Szanati Máté (Zalaegerszegi BSE)
57 kg: Budai Milán (CVSE-KIMBA)
62 kg: Felkai Balázs (ESMTK-KIMBA)
68 kg: Barna Milán (Szentes-KIMBA)
75 kg: Fodor Martin (CVSE)
85 kg: Simon Zsombor (KESI-KIMBA)
+ 85 kg: Zomborszki Zalán (PEAC)

Csapatpontverseny:
1. ESMTK 41 ponttal
2. Ceglédi VSE 31 ponttal
3. Egri VSI 19 ponttal

(Kiemelt kép forrása: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
9 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
23 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik