Kajak-kenu: erős ifjúsági csapat várja a nyári világversenyeket

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.05.07. 14:25
null
A felnőtt kajak-kenusok válogatója mellett az ifjúságiaknak tájékoztató versenyt is rendeztek Szegeden az elmúlt napokban; az utánpótlás-kapitány bizakodó a látottak alapján.

A magyar kajak-kenu utánpótlás évről évre remekel a korosztályos világversenyeken, szinte minden esztendőben sikerül még egy lapáttal rátenni a korábbi eredményekre, az újabb tehetségek pedig kis túlzással futószalagon érkeznek, hiszen a serdülőket érintő Olimpiai Reménységek Versenyén rendre az élen végez a magyar küldöttség, és az ifjúságiak között is kiválóan szerepelnek a világ- és Európa-bajnokságon.

A múlt hét végi, szegedi felnőttválogató mellett megrendezett

ifjúsági tájékoztató verseny pedig arra enged következtetni, hogy ez idén sem lesz másképp.

A korosztály válogatottja először mutathatta meg idén élesben, hogy mit tud, az elmúlt hónapokban csak edzőtáborokban találkoztak a fiatalok. Az eredmények ITT böngészhetők.

Az utánpótlás-kapitányként tavaly év végén munkába álló Kadler Viktor bizakodó a látottak alapján; a tapasztalatait a honlapunkkal osztotta meg.

Kadler Viktor Forrás: MKKSZ

„Április elején egy hetet Dunavarsányban edzőtáboroztunk a fiatalokkal, a vízen is megismerkedtünk velük, ott már körvonalazódott, kik emelkedhetnek ki a mezőnyből – mondja a szakvezető. – Ilyen szempontból nagy meglepetések nem történtek, szerencsére kiélezett, színvonalas futamokat figyelhettünk, erős mezőnnyel. Annak ellenére, hogy a serdülők ezen az eseményen nem szerepeltek, nem volt alacsony a létszám, így is számos elő- és középfutam került a programba. Voltak kiemelkedő teljesítmények, Mircse Iván vagy Paragi Petra például a felnőttek között is bizonyított, előbbi K1 ezer méteren hatodik lett, utóbbi pedig C1 kétszázon zárt negyedikként; ők meghatározó tagjai az ifjúsági mezőnynek. Május végén jön az első, június végén pedig a második válogató, ezek alapján alakul ki a júliusi korosztályos Eb-re és vébére utazó keret. Arra számítok, hogy

a másodikon ráadásul már a serdülők is vízre szállnak, akik előtt szintén nyitva a kapu, hogy kiharcolják az ifi vébén vagy Eb-n az indulást. Nekik azonban az Olimpiai Reménységek Versenye az idei elsődleges cél. Erős korosztályokról beszélünk!”

(Kiemelt képünkön: Mircse Iván Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01