Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.05.21. 20:46
null
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő PLER-Budapest 19 éves kapusa, Borsos Máté a klubjában és a juniorválogatottban is a maximumra törekszik.

Nem sok kézilabdakapusnak adatik meg, hogy – a korosztályos ranglétrát végigjárva – a nevelőklubjában jusson el az NB I-es szintre, a 19 éves Borsos Máté viszont türelmes volt, 2023 őszén pedig első alkalommal került keretbe a felnőttélvonalban, a Szeged ellen. A fiatal hálóőr abban az évadban még csak ismerkedett az első osztály légkörével, a 2024-2025-ös idényben viszont már jóval nagyobb szerepet szánt neki Lepsényi Sándor vezetőedző.

„Nagyon hálás vagyok a vezetőségnek és a szakmai stábnak, hogy rendre lehetőséget kapok a bizonyításra. Ez az évad hullámvasútszerű a csapatnak, jól kezdtünk, de tavasszal nem jöttek a bravúrpontok, több egygólos vereség is becsúszott. Ennek ellenére

 – mondja a kapus, aki a vasárnapi, Dabas elleni hazai összecsapásra utal, amin a fővárosi együttes kiharcolhatja a bennmaradást. A PLER az említett riválist két ponttal előzi meg jelenleg.

Borsos Máté (jobbszélen) a tavalyi junior Eb-n Forrás: MKSZ

Borsos egyetért abban, hogy kapusként talán még nehezebb fiatalként „tűzközelbe” kerülni a felnőttek között.

Bizonyítani kell, de sokat segít, hogy bíznak bennem a klubnál. Fokozatosan kell építkezni, mindig a következő meccsre fókuszálok, akkor sem szabad csüggedni, ha épp nem megy a védés.”

A hálóőrre a juniorválogatottnál is számítanak, a Sótonyi László vezette együttessel tavaly 12. lett az Európa-bajnokságon, idén júniusban pedig a korosztály világbajnokságán szerepelhet majd, amellyel a játékosok elbúcsúznak az utánpótláskortól.

„Mindenki extrán motivált, javítani akarunk a 2024-es Eb-hez képest. Bízom benne, hogy minimum a legjobb nyolcig el tudunk menni, ráadásul ez az utolsó korosztályos világversenyünk, a csapattagok meg akarják mutatni, mit tudnak. A felkészülés összességében jól sikerült, voltak remek meccseink, de élesben kell majd a legjobbat hozni.

és hogy lehető legkiegyensúlyozottabb teljesítménnyel segítsem majd a csapatomat.”

(Kiemelt képünk forrása: PLER-Budapest)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
14 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Kajak-kenu: Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia

Utánpótlássport
19 órája

Röplabda: Pampuch Gréta felnőtt a feladathoz a nagyválogatottban

Utánpótlássport
21 órája

Röplabda: jó formában kezdi meg az Eb-t az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.06.30. 19:38

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.30. 18:35
Ezek is érdekelhetik