Kajak-kenu: Paragi Petra aranyra cserélné a korosztályos vb-ezüstöket

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.06.07. 09:06
null
A szegedi kenus, Paragi Petra már a korábbi években is bizonyított az ifjúsági világversenyeken, idén viszont újabb szintet lépne.

Ahogyan a szegedi kenus, Paragi Petra fogalmaz, „nem fért hozzá kétség”, hogy kiskorában az említett szakágat válassza, a döntése pedig – utólag már biztosan kijelenthetjük – jónak bizonyult, hiszen az Utánpótlássportnak elárulta, azóta is imád a vízen lenni, ráadásul a szép eredmények sem kerülik el.

Ebben az évben másodéves ifjúságiként (2007-es születésű) versenyez, de a korosztályban már három világbajnoki ezüstérme van: 2023-ban és 2024-ben is a négyes tagjaként ért oda a második helyre, míg tavaly a KSI-s Matkovics Vandával közös duója is a dobogó középső fokára állhatott fel. A 2024-es Európa-bajnokságon viszont nem volt kérdés, párjával 500 és 200 méteren is első lett.

„Az ötszáz páros különösen sokat jelent, hiszen olimpiai számról beszélünk. A vébéezüstökre ugyanúgy büszke vagyok, de azok esetében maradt bennem hiányérzet. Tudtuk értékelni az ezüstérmet is, de szerintem sokkal több volt bennünk. Ami biztos, hogy

a téli felkészülés alatt sokszor eszembe jutott, hogy miért dolgozom. Idén szeretném az ezüstérmeket aranyra cseréni!” – mondja az Utánpótlássportnak Paragi, aki ennek megfelelő formában kezdte az idényt.

Paragi és Matkovics az idei első ifiválogatón Forrás: MKKSZ

Az ifik Szolnokon megrendezett első idei válogatóversenyén négy aranyérmet gyűjtött, kiemelkedett a mezőnyből.

„Úgy érzem, még ennél is többet tudok, vannak még tartalékaim.

A klubunkban Szegeden jó pár klasszis versenyzőt találunk, Ágival (a jelenleg U23-as korú olimpikon Kiss Ágnes, akinek – Paragihoz hasonlóan – Fürdök Gábor az edzője  – a szerk.) különösen motiváló együtt dolgozni. Remek érzés mellett haladni a vízen, általában persze mögötte, de néha meg is tudom előzni. Húzzuk egymást, ahogyan a többi csapattársammal is.”

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01