Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.06.02. 15:33
null
Az FTC egyedüliként az U20-as és az U18-as leány kézilabda négyes döntőben is ott lesz, míg a fiatalabbak között a DVSC-t két meccs választja el a hibátlan évadtól.

Ahogyan a fiú-, úgy a leányszakág U20-as és U18-as élvonalbeli kézilabda-bajnokságának alapszakasza is véget ért május végén, a legfontosabb kérdések azonban ennek a hétnek a végén dőlnek el, ugyanis szombaton és vasárnap rendezik meg a két korosztály négyes döntőjét a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.

A csoportok végjátékában izgalmas és nyugodtabb hajrát is figyelhettünk, volt, amelyben már fordulókkal korábban eldőlt, mely két csapat jut be a Final Fourba, de olyan is előfordult, amelyben az utolsó fordulóig kellett várni, hogy eldőljön, melyik együtteseknek marad esélye az aranyérem megszerzésére. 

Míg a fiúk esetében kettő, a lányoknál egy klubnak sikerült duplázni, vagyis, hogy az U20-asok és az U18-asok között is bejutott a négyes döntőbe.

A Ferencváros az ifiknél és a serdülőknél is másodikként jutott be a végjátékba,

előbbi korosztályban a Kisvárda egyetlen ponttal előzte meg; a végül harmadikként záró, így a Final Fourról lemaradó DVSC-nek az utolsó fordulóig volt esélye, hogy kvalifikáljon, de hajszállal lemaradt.

A debreceniek az U18-asok között viszont ünnepelhettek, Győrvári Viktor együttese ugyanis hibátlan mérleggel, mind a 22 meccsét megnyerve magabiztosan nyerte meg a Kelet-csoportot.

A Kisvárda U20-as játékosai készülhetnek a négyes döntőre Forrás: KKC

Nyugatról a négyből három négyes döntős csapat nem akadémiai gárda: az U20-asoknál a címvédő Szent István SE és a második Győri ETO Final Fourba jutásához sem férhetett kétség, a fővárosiak simán nyerték a csoportjukat, az U18-asoknál viszont szorosabban alakult a versenyfutás, az élen záró Budaörs és a második Kozármisleny mögött a győriek is esélyesek voltak a négyes döntőre, végül az előbbi együttesek futottak be az első két helyre.

U20

Kelet:
1. Kisvárda (40 pont)
2. Ferencvárosi TC (39)

Nyugat:
1. Szent István SE (40)
2. Győri ETO KC (35)

A négyes döntő párosítása:

Kisvárda–Győri ETO KC
Szent István SE–Ferencvárosi TC

U18

Kelet:
1. DVSC Schaeffler (44)
2. Ferencvárosi TC (33)

Nyugat:
1. Moyra-Budaörs Handball (40)
2. Kozármisleny SE (38)

A négyes döntő párosítása:

Moyra-Budaörs Handball–Ferencvárosi TC
DVSC Schaeffler–Kozármisleny SE

 

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
3 órája

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
6 órája

Futsal: ismét vereséget szenvedett az U19-es válogatott

Utánpótlássport
13 órája

Jégkorong: Barna Olivér megugrotta az újabb lépcsőfokot Amerikában

Utánpótlássport
2026.05.16. 19:00

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Füri Csilla: Kicsi profi öttusázókat szeretnék továbbadni

Utánpótlássport
2026.05.15. 19:41
Ezek is érdekelhetik