Öttusa: aranyérmes a magyar vegyes váltó az U17-es Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.28. 21:03
null
Szécsi Nemere és Balzsay Jázmin vegyes váltója aranyérmes lett az U17-es öttusázók spanyolországi Eb-jén, míg Tamás Botond bejutott a vasárnapi döntőbe a Székesfehérváron zajló junior-vb-n.

A fiú- és a leánycsapat győzelme után a magyar vegyes váltó is győzött a barcelonai U17-es öttusa Európa-bajnokságon.

A Szécsi Nemere, Balzsay Jázmin alkotta egység végig remekelt;

a mieink a kiegyensúlyozott vívásukat olyan tusákkal támogatták meg, amelyre senkinek nem volt ellenszere a mezőnyben. Győztek OCR-ben és úszásban is, és

a második legjobb laser runjuknak köszönhetően végül közel húsz másodperces előnyben szelhették át a célvonalat,

az ezüstéremért hatalmas csatát vívó török, ukrán és angol páros előtt – írja a hazai sportági szövetség (MÖSZ).

Az U17-esek Eb-jével párhuzamosan javában zajlik a fehérvári junior-világbajnokság is, amelyen szombaton a férfiak elődöntőit rendezték meg, méghozzá két magyar versenyző, Tamás Botond és Marschall Attila részvételével. A fináléba kerüléshez a két 18 fős csoportban az első kilenc között kellett zárni.

Tamás Botond döntős a hazai junior-vb-n Forrás: MÖSZ

Az MTI beszámolója szerint a két magyar együtt a B-csoportban versenyzett.

Tamás Botond, aki szűk három hete megvédte korosztályos Európa-bajnoki címét, stabil produkcióval hatodikként zárt,

Marschall viszont 18. lett, bár menet közben sokkal biztatóbb pozícióban is állt. A kieséses vívást megnyerte, az akadálypályán azonban hibázott, és a lövészetekkel kombinált futásban is hátrébb csúszott.

A vasárnapi zárónapon előbb a nők döntőjét rendezik 13 órától Bauer Blankával, Mészáros Emmával és Herbák Emmával a mezőnyben, majd 16:30-kor következik a férfiak fináléja Tamás Botonddal a mezőnyben.

(Kiemelt képen: Szécsi Nemere és Balzsay Jázmin a dobogó tetején az U17-es Eb-n Fotó: Hunyadi Levente/MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
7 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik