Vívás: megközelítőleg 2000 gyerek lépett pástra Fonyódon

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.28. 15:54
null
Majdnem 2000 fiatal vett részt a kadét korosztály alatti párbajtőrözők és tőrözők Fonyódon rendezett, kilenc napon át tartó országos bajnokságán.

A magyar vívóutánpótlás kilenc napon át, június 19. és 27. között benépesítette a fonyódi sportcsarnokot, amely tőrben és párbajtőrben három korosztály, a gyermekek, az újoncok és a serdülők országos bajnokságának adott otthont. A Balaton Vívóklub által rendezett eseményen továbbá párbajtőrben a legfiatalabb a korosztály, a törpici képviselői számára évadzáró viadalt bonyolítottak le, így az egyéni és csapatversenyeket is figyelembe véve a kilenc nap alatt

összesen 28 megméretésen hirdettek győztest, valamint osztottak érmeket, serlegeket.

„Egyesületünk hosszú évtizedek óta minden évben rangos eseményt szervez, a helyszínt illetően az idén Fonyódra esett a választásunk – mondta Eitner Kinga, a Balaton Vívóklub elnöke, utánpótlás szövetségi kapitány. – Nagyon örülünk, hogy összesen 1920 fiatal vett részt a nagyszabású rendezvényen, amely nemcsak a gyermekek, az újoncok és a serdülők számára az év kiemelt bajnoksága, hanem párbajtőrben a még az országos bajnoki rendszerben nem szereplő törpiciknek is a legfontosabb, legrangosabb versenye. Egyéni induló 1120, csapat pedig 204 volt.

A gyerekek, akik pástra léptek, már nagyon elhivatottak, elköteleződtek a vívás iránt

és természetesen egy ilyen alkalomkor mindenki próbálja kihozni magából a legtöbbet. Utánpótlás szövetségi kapitányként igyekszem a kadét alatti korosztályokat összefogni, inspirálni, hogy ezek az ígéretek a későbbiekben is megállják a helyüket és minél többen váljanak közülük jó felnőtt vívóvá.”

Összesen 1920 gyerek vívott a fonyódi sportcsarnokban 

A kiélezett küzdelmekben és izgalmas asszókban bővelkedő országos bajnokság pástjai mellett olyan szakembereket is felfedezhettünk, akik már több, idősebb korosztályokban is sikeres tanítvánnyal dolgoztak együtt, valamint a válogatottaknál is eredményes munkát folytattak.

„Fontos, hogy már a kezdők mellett is megfelelő képzettségű szakember álljon, hiszen ezek a mesterek stabil alapot tudnak biztosítani a későbbi építkezéshez. Az akaraterő, a fegyelem és a figyelem már jellemzi ezeket a gyerekeket, akikből megfelelő szakmai munkával eredményes vívók lehetnek.

Merjük azt hinni, hogy a jövő bajnokai közül most többet is itt láttunk a fonyódi sportcsarnok pástjain

 – fogalmazott Eitner Kinga.

Az ob-k részletes eredményei ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Fonyódon két fegyvernem utánpótlás-bajnokságát rendezték)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
21 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik