Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.18. 11:56
null
Összesítve tizenöt éremmel, közte öt arannyal zártak a magyar fiatalok az elmúlt hetekben megrendezett U20-as, U17-es és U15-ös birkózó Európa-bajnokságon. Bácsi Pétert, a hazai sportági szövetség (MBSZ) szakmai igazgatóját kérdeztük a remek eredmények kapcsán.

Szokás szerint nem maradtak adósak a dobogós helyezésekkel a magyar utánpótláskorú birkózók az Eb-ken. A nyarat még az U17-esek (kadétok) kontinensviadala nyitotta Szkopjéban, ahol a mieink két aranyat és három bronzot nyertek. Ezt követően jött ugyanazon a helyszínen, vagyis az olaszországi Caorléban előbb az U15-ösök, majd az U20-asok Európa-bajnoksága. A serdülőktől egy arany és négy ezüst volt a termés, míg a juniorok mind a három színű éremből kettőt-kettőt szereztek, így összesen hat medállal tértek haza.

– kezdte Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója. – Ami pedig a nagy képet illeti, elmondhatjuk, hogy sikerült megerősíteni a pozíciónkat, és

Persze az is látszik, hogy az oroszok, az azeriek és a grúzok előttünk járnak, de mögöttük jőve mi is ott vagyunk az élmezőnyben.”

Bácsi Péter Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

A korábbi világbajnok szavait támasztja alá az is, hogy az U20-asok között az előkelő negyedik, míg az U17-esek mezőnyében az ötödikek lettek a mieink az Eb éremtáblázatán. Összességében a prímet ismét a női szakág képviselői vitték a három fogásnem közül, és összesen kilenc érmet hoztak el a lányok.

Az U20-as korosztályban már az előző években vb- és Eb-győztes Darabos Laci ismét odaért, és újabb világversenyen tudott nyerni nehézsúlyban. A junior lányoknál Terék Gerda már évek óta szállította az Eb- és vb-érmeket, de az aranyhoz rendre valami pici hiányzott neki, most végre kijött a lépés számára, és a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Továbbá nem mehetünk el szó nélkül Sillei Janka teljesítménye mellett sem, aki két hét alatt megnyerte az U17-es és az U15-ös Eb-t is, ráadásul a fiatalabbak között már harmadjára győzött.

Bízunk benne, hogy a versenyzőink a közelgő U17-es és U20-as vébén is sikeresen szerepelnek. Ha nem is reménykedhetünk annyi éremben, mint az Eb-ken, de szerintem egy-kettő összejöhet mindkét korosztály világbajnokságán.”

A MAGYAR ÉRMESEK A KOROSZTÁLYOS EB-KEN
U20
Arany: Darabos László, Terék Gerda
Ezüst: Szinay Szabolcs, Arsunkaev Musza
Bronz: Olasz Bende, Fáth Laura
U17
Arany: Sillei Janka, Zsitovoz Mária
Bronz: Kovács Keve, Bereczki Réka, Bárány-Almási Bianka
U15
Arany: Sillei Janka
Ezüst: Budai Milán, Máté Szofi, Jung Zsófia

(Kiemelt képen: Terék Gerda a caorlei U20-as Eb-győzelmével megszerezte az első aranyát korosztályos világversenyen Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
21 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik