Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 18:40
null
Szombaton este az izraeliek ellen kezdi meg szereplését az U19-es leány kosárlabda-válogatott a csehországi korosztályos világbajnokságon.

Miközben az U18-as lányok és az U20-as fiúk is Európa-bajnokságon szerepelnek, szombaton megkezdődik a nyár talán legjobban várt korosztályos kosárlabda-világversenye, a brnói U19-es leány-világbajnokság, amelyen a magyar csapat is ott lesz a 16 csapatos mezőnyben. (Leányválogatottunk ezt megelőzően legutóbb három évvel ezelőtt, még 2022-ben szerepelt utánpótlás-vb-n – akkor az U17-esek hatodikok lettek a debreceni elitseregszemlén.) A csehországi vb előtt Magyar Gergely együttese a spanyolországi Utebóban járt felkészülési tornán, ahol sorrendben kikapott a franciáktól (57–73) és a spanyoloktól (62–71) is, majd megverte a cseheket (63–59).

– nyilatkozta a TFSE-MTK és korosztályos nemzeti csapat bedobója, Gábor Lili az mtk.hu-nak az előkészületekről. – Ezúttal nagyjából három hetet töltöttünk együtt edzőtáborban, és ennek a keretében vettünk részt a rangos spanyolországi felkészülési tornán is. Ott két európai topcsapattal, a házigazda spanyolokkal és a franciákkal, illetve még a csehekkel is megmérkőztünk. Az előbbi két válogatottól ugyan kikaptunk, de nem hatalmas különbséggel.

A csehek elleni meccsünk kicsit nyögvenyelősre sikerült, de azt végül sikerült megnyerni, aminek persze örülhettünk. A spanyolországi tornáról hazajőve még egy hetet edzettünk itthon, és igyekeztük kijavítani az edzőmeccseken látott hibákat, valamint azon volt a hangsúly, hogy további variációkkal bővítsük a taktikai repertoárunkat."

Gábor Lili Forrás: FIBA

A mieink Izrael mellett az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával szerepelnek közös csoportban. Azt tudni kell, hogy vb-n a csoportkörnek csupán rangsoroló szerepe van, a négyes valamennyi tagja folytathatja majd a nyolcaddöntőben, azonban a lehetséges ellenfelek szempontjából korántsem mindegy, hogy a magyar lányok hányadik helyen jutnak tovább.

„Ezekkel a lányokkal öt-hat éve folyamatosan együtt töltjük a nyarainkat a válogatottban, szóval már nagyon jól ismerjük egymást, éppen ezért az összeszokottság mindenképpen az erősségünk lehet – mondta Gábor. –

A legfontosabb, hogy a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani, és élvezzük a meccseket. Hiszen például az amerikaiakkal is játszhatunk, ami önmagában óriási élmény. Nekem például mindig is ott szerepelt a bakancslistámon, hogy egy nap pályára lépjek az Egyesült Államok ellen, most pedig ez megadatik.

A felkészülés során az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a miskolci edzőtáborban meglátogatta a lányokat.

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA:
Július 12., szombat
19:45 Magyarország–Izrael
Július 13., vasárnap
20:15 Magyarország–Egyesült Államok
Július 15., kedd
14:30 Magyarország–Dél-Korea
Az U19-es leányválogatott kerete a vb-n:
Rátkai Eszter
Gábor Lili
Toman Dóra
Toman Réka
Albert Szidónia
Tózer-Nemes Boglárka
Fárbás Eliza
Szűcs Gréta
Árvai Noémi
Josepovits Kinga
Czirkos Anna Panka
Szikszai Franciska

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
3 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
18 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53
Ezek is érdekelhetik