Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 09:01
null
Az U18-as fiú sakkválogatott a második helyet érdemelte ki a korosztály Szlovéniában rendezett csapat Európa-bajnokságán.

A szlovéniai Terme Catez adott otthont az ifjúsági sakkozók csapat Európa-bajnokságának az U18-as és az U12-es korosztályban.

A magyar küldöttségben tizenhat fiatal kapott helyet, a fiúk között négy plusz egy, a leánymezőnyben kettő plusz egy játékossal nevezhettek a csapatok.

A legjobban a

Bodrogi Bendegúz, Palczert Mátyás, Kolimár Kristóf, Turcsányi Vince, Földes Márton

 összetételű U18-as fiúcsapatunk szerepelt, amely az Európa-bajnoki címhez is közel járt, végül a dicséretes második helyen végzett.

A Gonda László által vezetett fiúk a kontinensviadalon egészen az utolsó, hetedik fordulóig veretlenek maradtak. A horvátokat 2,5–1,5-re, az ukránokat 3–1-re győzték le, majd a lengyelek elleni döntetlen (2–2) után a németekkel szembeni diadal (3,5–0,5) következett. Az osztrákokkal nem jutottak dűlőre (2–2), a románokat viszont felülmúlták (2,5–1,5), így az utolsó, törökök elleni összecsapást a lengyelekkel holtversenyben az első helyről várták. Végül a nagy bravúr elmaradt a végén, a törökök 2,5–1,5-ös sikerrel elvették a magyar veretlenséget, de az U18-as fiúválogatott összességében így is

megsüvegelendő teljesítménnyel nyert Európa-bajnoki ezüstérmet.

Az ezüstérmes magyar U18-as fiúcsapat Forrás: Magyar Sakk Szövetség

A csapatból Palczert Mátyás és Kolimár Kristóf sem veszített partit.

Mindkét ígéret úgy járult hozzá fejenként 5,5 ponttal a második helyhez, hogy négy győzelme mellett három döntetlent könyvelhetett el. A korcsoportban az első helyet a lengyelek érdemelték ki, a dobogó harmadik fokára pedig az osztrákok léphettek fel. Az U18-as fiúk Eb-jén tizenkilenc csapat mérette meg magát.

Az U18-as lányok Tóth Lili, Nandin-Erdene Davaademberel, Király Lilla felállásban a hatodik helyen zártak, az U12-es fiúk pedig a hetedikek lettek Ilkó-Tóth András, Hegedűs Bernát, Minga-Nagy Ábel, Inti, Marton-John Álmos Kiran és Li Changxing összeállításban.

Minga-Nagy veretlen maradt, négy győzelemmel és három döntetlennel 5,5 pontot szerzett.

Az U12-es lányok között Horváth Adél, Mikó Bíborka és Vadkerti Anna képviselte hazánkat. A reménységeknek a tizedik hellyel kellett beérniük.

A magyar küldöttség a szlovéniai Eb-n Forrás: Magyar Sakk Szövetség

Az Európa-bajnokságon összesen 18 ország 63 csapatában 220 ifjú játékos ült asztalhoz.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt kép forrása: ECU)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
17 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43
Ezek is érdekelhetik