Asztalitenisz: Szántosi Dávidra az ősszel is nagy feladatok várnak

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.08.31. 19:22
null
Az ifjúsági Eb-győzelmét követően a szarvasiak 19 éves asztaliteniszezője, Szántosi Dávid már gőzerővel készül a pályafutása első felnőtt csapat Európa-bajnokságára, illetve a korosztályos világbajnokságra.

Karrierje eddigi legnagyobb sikere, az egyesben szerzett ifjúsági Európa-bajnoki címe után sem ül a babérjain Szántosi Dávid, aki az ostravai sikere után a felnőtt asztalitenisz-válogatott tagjaként ott lesz az októberi, zadari csapat Európa-bajnokságon is. A Szarvasi Körös ASE 19 esztendős ígéretének ez lehet az első vilgáversenye a „nagyok” között.

„Az ifi Eb-t követő rövid nyári pihenőmet sokkal jobban tudtam élvezni azzal, hogy ilyen remekül tudtam zárni az első fél évet, a tavaszi szezont, hiszen mégiscsak az év legfontosabb versenyén, a kiemelt számban sikerült aranyérmet nyernem – mondta Szántosi az Utánpótlássportnak. – Erre a győzelemre mind a mai napig hatalmas boldogsággal gondolok vissza, és így visszatérve a mindennapi munkába, továbbra is időről-időre beugranak szép emlékekek az Európa-bajnokságról.

hiszen ez az eredmény is ékes bizonyítéka: ha megvan a kemény munka, akkor a befektetett energia előbb-utóbb úgyis beérik  és meglesz a gyümölcse.

Szántosi Dávid Forrás: ETTU

A felnőtt csapat Európa-bajnokság mellett még a saját korosztályában is várnak rá nagy feladatok: október elején a franciaországi Tours-ban rendezik meg az ifjúsági Európa top 10-bajnokságot, majd november végén Kolozsváron jön az U19-es világbajnokság.

„Természetesen, az Európa top 10-bajnokságon, illetve a világbajnokságon is szeretném majd a legjobbamat nyújtani. Előbbin mindenképpen megcélzom a top hármat, de persze még jobb lenne megnyerni, míg a vébével kapcsolatban már jóval nehezebb jóslásokba bocsátkozni, mert a sorsoláson sok minden múlik, hogy végül ki meddig juthat. A világbajnokságokon többnyire az ázsiaiak dominálnak, ugyanakkor ha jó napja van az embernek, akkor őket is le lehet győzni. Bízom benne, hogy ott is sikerül majd sokáig menetelnem.

A csoportkörben például azokkal a franciákkal is játszani fogunk, akik most talán a fő favoritnak tekinthetők az Eb előtt. Megpróbálunk mindent megtenni, hogy helytálljunk. Nyilván, fiatalként én is igyekszem hozzátenni a magamét, nem cserben hagyni a csapatot, és minél többet tanulni Zadarban."

(Kiemelt kép forrása: ETTU)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 13:01

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27