Evezés: negyedik lett az U19-es vb-n a fiú egy- és a leány kétpár

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.10. 15:54
null
A négyből három magyar egység is az A-döntőben, vagyis a legjobb hat között zárt a Litvániában megrendezett U19-es evezős-világbajnokságon.

Ahogyan a beharangozónkban megírtuk, két Eb-ezüstérmes egységgel vágott neki a magyar csapat az U19-es evezős-világbajnokságnak, aminek a litvániai Trakaiban található Galvé-tó adott otthont. 

Emlékezhetünk, az említett kontinensviadalon az esemény történetének legsikeresebb magyar szereplését „hozták össze” a fiataljaink, egypárban Kup Barnabás, kétpárban pedig Somogyi Dorka és Strochmayer Maja szerzett ezüstérmet.

A két egység egyaránt elindult a világbajnokságon, de ne feledkezzünk meg róla, hogy a kétpárak között Csutorás Balázs és Hajdú András, a kormányos nélküli kettesek mezőnyében pedig Makai Samu és Tóth Bertold is vízre szállt.

Utóbbi két duó is ott volt az Eb-n, és egyaránt bejutott az A-döntőbe, végül mindkettő ötödik lett.

Ez Litvániában Csutorásnak és Hajdúnak újra sikerült, az A-jelű fináléban hatodikként zártak a fiatalok, míg Makai és Samu a B-döntőben másodikként zárt, vagyis összesítésben nyolcadikként.

Vissza az Eb-érmes fiatalokhoz: Strochmayer és Somogyi dublója az előfutamban és az elődöntőben is másodikként ért célba, a vasárnapi döntőben pedig negyedik lett, öt másodperccel lemaradva a harmadik német párostól, egyúttal a dobogótól.

Strochmayer Maja (elöl) és Somogyi Dorka Forrás: MESZ

Kup Barnabás még közelebb járt az éremszerzéshez: a nemzetközi szövetség honlapja nem véletlenül emlegette az éremesélyesek között a fiatalt a kezdés előtt, a legjobbak között verekedte be magát az A-döntőbe, és végül szintén negyedik lett, nagyot hajrázva, az utolsó 500 méteren két helyet javítva bő két másodperccel a bronzérmes osztrák induló után ért át a célvonalon.

Kup 26 hajó között ért oda a negyedik helyre, míg Strochmayer és Somogyi kategóriájában velük együtt 18-an indultak el. A magyar indulók közül mindenki top 10-es helyezéssel zárt.

Az eredmények ITT böngészhetők.

A litvániai U19-es evezős-világbajnokságon résztvevő magyar csapat eredményei:

Fiú egypár: Kup Barnabás (MTK) – 4.
Leány kétpár: Strochmayer Maja (MTK), Somogyi Dorka (SZVE) – 4.
Fiú kétpár: Csutorás Balázs (MTK), Hajdú András (SZVE) – 6.
Fiú kormányos nélküli kettes: Makai Samu, Tóth Bertold (GYAC) – 8.

(Kiemelt képünkön: Kup Barnabás Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
19 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik