Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 09:00
null
Nem minden utánpótlásszinten sikeres sportolóból lesz később klasszis, ám a korosztályos éremhalmozás általában jó előjel a felnőttkorra. Megvizsgáltuk, majdnem tíz éve kik vitték a prímet a fiatalok között, és odaért-e mindenki a „nagyok” között is a csúcsra.

Mai szemmel visszanézve különösen izgalmas összeállítást készített az Utánpótlássport szerkesztősége a 2016-os évkönyvében: Az év csillagai című fejezetben az esztendő legeredményesebb korosztályos sportolóit mutatta be.

Örök igazság, hogy a nosztalgia megszépíti a múltat, 2016 azonban teljes joggal került be jó néhány jelenlegi klasszis legemlékezetesebb időszakai közé, hiszen utánpótlásszinten világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket szereztek. A majdnem egy évtizeddel ezelőtti összeállításban a teljesség igénye nélkül bemutatták az azóta egyaránt olimpiai bajnokká váló Kopasz Bálintot (kajak), Liu Shaoangot (rövid pályás gyorskorcsolya) és Rasovszky Kristófot (úszás), valamint a későbbiekben ötkarikás érmes, világbajnok és Európa-bajnok sportolók további sorát. Ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem mindenki tudta bejárni azt az utat, amit a korosztályos eredményei előrevetítettek. Az ökölvívó Báki Alex a junior Eb-győzelme után már nem tudott ahhoz hasonló eredményt felmutatni, a teniszező Gálfi Dalma juniorként egyesben US Opent, párosban Wimbledont nyert, vezette a korosztályos világranglistát, felnőttként viszont a harmadik körnél tovább soha nem jutott Grand Slam-tornán. A kajakos Homonnai Luca 2016-ban már ötszörös ifjúsági világbajnok volt, ráadásul ekkorra a felnőtt-vb-n Douchev-Janics Natasával egy hajóban ezüstérmet szerzett, de két évvel később visszavonult az élsporttól. Persze ahány sportoló, annyi ok, hogy miért nem teljesedik ki egy-egy pályafutás, ráadásul sok esetben sérülés vagy mentális probléma áll a háttérben, amivel nehéz megküzdeni. Az viszont tény:

a korosztályos sikerek nem jelentenek garanciát a felnőttmezőnyben való eredményes szereplésre.

Siklósi Gergely 2016-ban még csak remélte, hogy Szilágyi Áronhoz hasonló sikereket érhet el 
Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A párbajtőröző Siklósi Gergely azonban megugrotta a „nagyok” lépcsőjét, a korosztályos világversenyeken szerzett érmek után olimpián és Európa-bajnokságon csapatban, világbajnokságon egyéniben lett első. Bár lehet, ahogyan 2016-ban, ma is azt mondaná, hogy

pályafutása alatt eddig az Olimpici verseny felfedezettjének járó trófeának örült a legjobban.

Az úszó Késely Ajna rögösebb utat járt be. Az utánpótlásban kilométerhosszú listát tempózott össze szebbnél szebb eredményekből, már 13 évesen a legnagyobb ígéretek egyikeként emlegették, ám a felnőttek közötti áttörés olimpián vagy világbajnokságon nem következett be, igaz, 2024-ben a belgrádi Eb-n két aranyat is begyűjtött. Ahogyan több korábbi nyilatkozatából kiderült, az átmenet közel sem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják, miközben tavaly kijelentette:

Nem adtam fel, hogy olimpiai bajnok legyek.

Késely Ajnának az utánpótlás-éremhalmozás után a felnőttek között még van hiányérzete 
Forrás: Magyar Úszó Szövetség

Mondhatnánk, hogy Szoboszlai Dominik kakukktojás a „listán”, hiszen nincsenek világversenyérmei, csakhogy a labdarúgásban jóval árnyaltabb a kép. Ha csak a felnőttszintet nézzük, az elmúlt tíz évben már az Eb-kvalifikációt is szinte önkívületi állapotban ünnepeltük, ami nem csoda, ha a hazai futball „zivataros” évtizedeire gondolunk. Szoboszlai történetét talán már az is kívülről fújja, aki egyébként nem követi a focit: az edző édesapja által tulajdonképpen duplán nevelt sportoló a székesfehérvári Főnix Goldból – Salzburgon és Lipcsén át – a Liverpool FC csapatáig jutott,

megmutatta, hogy lehetséges, amit a magyar szurkoló korábban hosszú ideig elképzelhetetlennek tartott.

Neki köszönhetően újra európai topcsapatban szereplő honfitársunknak szoríthatunk, aki ráadásul nem csupán kiegészítő embere együttesének. Minden idők legdrágább magyar játékosa, egyben első Premier League-győztese, a válogatott csapatkapitányi karszalagját is viseli. Nem rossz dicsőséglista attól a sráctól, akiről 2016-ban még annak kapcsán írtunk, hogy 15 éves létére előbb az U17-es, majd az U19-es válogatottban remekelt Eb-selejtezőtornán, hogy aztán átigazolja a Red Bull Salzburg… Micsoda pálya kezdődött akkor!

„Afelől szemernyi kétségünk sincs: sokak nevét skandálják még a magyar szurkolók az elkövetkező években azok közül, akiknek a portréját most tárjuk az olvasó elé” – írta a szerkesztő kilenc évvel ezelőtt az évkönyvbe került válogatás felvezetőjében.

Nem tévedett.

(Kiemelt képünkön: Szoboszlai Dominik 16 évesen a korosztályos válogatottban Forrás: MLSZ)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
12 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik