Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Mai szemmel visszanézve különösen izgalmas összeállítást készített az Utánpótlássport szerkesztősége a 2016-os évkönyvében: Az év csillagai című fejezetben az esztendő legeredményesebb korosztályos sportolóit mutatta be.

Örök igazság, hogy a nosztalgia megszépíti a múltat, 2016 azonban teljes joggal került be jó néhány jelenlegi klasszis legemlékezetesebb időszakai közé, hiszen utánpótlásszinten világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket szereztek. A majdnem egy évtizeddel ezelőtti összeállításban a teljesség igénye nélkül bemutatták az azóta egyaránt olimpiai bajnokká váló Kopasz Bálintot (kajak), Liu Shaoangot (rövid pályás gyorskorcsolya) és Rasovszky Kristófot (úszás), valamint a későbbiekben ötkarikás érmes, világbajnok és Európa-bajnok sportolók további sorát. Ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem mindenki tudta bejárni azt az utat, amit a korosztályos eredményei előrevetítettek. Az ökölvívó Báki Alex a junior Eb-győzelme után már nem tudott ahhoz hasonló eredményt felmutatni, a teniszező Gálfi Dalma juniorként egyesben US Opent, párosban Wimbledont nyert, vezette a korosztályos világranglistát, felnőttként viszont a harmadik körnél tovább soha nem jutott Grand Slam-tornán. A kajakos Homonnai Luca 2016-ban már ötszörös ifjúsági világbajnok volt, ráadásul ekkorra a felnőtt-vb-n Douchev-Janics Natasával egy hajóban ezüstérmet szerzett, de két évvel később visszavonult az élsporttól. Persze ahány sportoló, annyi ok, hogy miért nem teljesedik ki egy-egy pályafutás, ráadásul sok esetben sérülés vagy mentális probléma áll a háttérben, amivel nehéz megküzdeni. Az viszont tény:

A párbajtőröző Siklósi Gergely azonban megugrotta a „nagyok” lépcsőjét, a korosztályos világversenyeken szerzett érmek után olimpián és Európa-bajnokságon csapatban, világbajnokságon egyéniben lett első. Bár lehet, ahogyan 2016-ban, ma is azt mondaná, hogy

Az úszó Késely Ajna rögösebb utat járt be. Az utánpótlásban kilométerhosszú listát tempózott össze szebbnél szebb eredményekből, már 13 évesen a legnagyobb ígéretek egyikeként emlegették, ám a felnőttek közötti áttörés olimpián vagy világbajnokságon nem következett be, igaz, 2024-ben a belgrádi Eb-n két aranyat is begyűjtött. Ahogyan több korábbi nyilatkozatából kiderült, az átmenet közel sem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják, miközben tavaly kijelentette:

Mondhatnánk, hogy Szoboszlai Dominik kakukktojás a „listán”, hiszen nincsenek világversenyérmei, csakhogy a labdarúgásban jóval árnyaltabb a kép. Ha csak a felnőttszintet nézzük, az elmúlt tíz évben már az Eb-kvalifikációt is szinte önkívületi állapotban ünnepeltük, ami nem csoda, ha a hazai futball „zivataros” évtizedeire gondolunk. Szoboszlai történetét talán már az is kívülről fújja, aki egyébként nem követi a focit: az edző édesapja által tulajdonképpen duplán nevelt sportoló a székesfehérvári Főnix Goldból – Salzburgon és Lipcsén át – a Liverpool FC csapatáig jutott,

Neki köszönhetően újra európai topcsapatban szereplő honfitársunknak szoríthatunk, aki ráadásul nem csupán kiegészítő embere együttesének. Minden idők legdrágább magyar játékosa, egyben első Premier League-győztese, a válogatott csapatkapitányi karszalagját is viseli. Nem rossz dicsőséglista attól a sráctól, akiről 2016-ban még annak kapcsán írtunk, hogy 15 éves létére előbb az U17-es, majd az U19-es válogatottban remekelt Eb-selejtezőtornán, hogy aztán átigazolja a Red Bull Salzburg… Micsoda pálya kezdődött akkor!

„Afelől szemernyi kétségünk sincs: sokak nevét skandálják még a magyar szurkolók az elkövetkező években azok közül, akiknek a portréját most tárjuk az olvasó elé” – írta a szerkesztő kilenc évvel ezelőtt az évkönyvbe került válogatás felvezetőjében.

Nem tévedett.

(Kiemelt képünkön: Szoboszlai Dominik 16 évesen a korosztályos válogatottban Forrás: MLSZ)