Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 20:20
null
Az idén még nem telt el úgy öttusa-világverseny, hogy magyar ígéret ne szerezzen egyéniben is legalább egy érmet.

Remekül szerepelnek az idei világversenyeken a korosztályos öttusázóink. A sort júniusban a juniorok kezdték, akik a lengyelországi Drzonkówban vettek részt Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon egyéniben

a tavaly is első Tamás Botond megvédte címét,

míg Mészáros Emma bronznak örülhetett. Emellett ezüstöt érdemelt ki a Mészáros, Rajncsák Diána, Varga Orsolya női csapat és bronzot a Rajncsák, Nyerges Réka női váltó.

Aztán a hónap második felében egy időben rendezték Székesfehérváron a junior-világbajnokságot és Barcelonában az U17-esek Eb-jét. Itthon a férfimezőnyben a korosztály immáron kétszeres Európa-bajnoka, Tamás Botond érdemelt ki harmadik helyet és a Bauer Blanka, Mészáros Emma, Herbák Emma alkotta női csapat is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Spanyolországban pedig Balzsay Jázmin egyéni ezüstérme mellett az összes váltó- és csapatversenyben is a magyarok bizonyultak a legjobbnak: Balzsay Herbák Hanna, valamint Darányi Zora társaságában csapatban, Szécsi Nemerével pedig vegyes váltóban nyert aranyat, továbbá győzött a Szécsi, Gyepessy Domonkos, Herczeg Áron alkotta fiútrió, valamint a Herbák, Plébán Virág és a Gyepessy, Herczeg összetételű nemenkénti váltó is.

Szécsi Nemere és Balzsay Jázmin Forrás: MÖSZ

Az U17-esek aztán már júliusban a dél-afrikai Johannesburgba utaztak világbajnokságra, ahol

Szécsi Nemere egyéniben diadalmaskodott,

mellette Herczeggel és Gyepessyvel csapatban is nyert. A lányoknál pedig Herbák Hanna, Csanak Boglárka és Plébán Virág jutott csapatbronzig.

Július végén a litvániai Kaunasban az U15-ösök és az U19-esek Eb-jét bonyolították le.

Az U19-esek között Rajncsák Diána egyéni aranyat nyert,

Herbák Emmával és Turbucz Ivolával pedig csapatban ezüst lett a jutalma, ugyanúgy, ahogy Herbákkal váltóban is. Bronz pedig Turbucz és Szécsi Nemere váltóteljesítménye után járt.

Az U15-ösök taroltak:

az egyéniben győztes Kósa Nóra és Birta Botond is három aranyat gyűjtött, miután együtt vegyes váltóban és csapatban is nyertek 

– Kósa Kertai Gréta és Gyarmati Míra, Birta Sütő Balázs és Szabó D. Fülöp társaságában. Ezen felül Gyarmati és Kertai leányváltója bronzérmes lett.

Kósa Nóra és Birta Botond középen Forrás: MPL

És a felnőttek madridi Európa-bajnokságán sem maradt el a magyar korosztályos siker:

juniorjaink közül Bauer Blanka egyéni bronzérmes lett,

míg Guzi Blankával és Eszes Noémivel csapatban kontinensbajnoki címet szerzett. Mészáros Emma pedig Eszessel váltóban örülhetett bronznak.

Bauer Blanka egyéni bronzérmes lett a felnőtt Eb-n Forrás: UIPM

És augusztusban még az U19-esekre világbajnokság vár Litvániában.

(Kiemelt képünkön: a kétszeres junior Eb-győztes Tamás Botond Forrás: UIPM)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
20 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik