Tekvondó: a kadétoknál is újraindul az élet

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 09:02
null
Szeptember első szombatjától válogatott szinten is folytatódik az olimpiai tekvondó kadét korosztályú képviselőinek felkészülése az új feladatokra.

A koreai gyökerű küzdősport, a tekvondó 12-14 éves honi művelői is nekilátnak a közös munkának: e hét végétől a nyári szünet utáni első edzésüket tartják Néma Norbert irányításával. A kadétválogatott edzője honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy innentől a közös gyakorlás már folyamatos lesz, mert

az év hátralévő részében még több jelentős erőpróba vár az utánpótlás legfiatalabbjaira is.

.

A legalsó korosztályok versenyzőiről, a 2011 és 2013 között születettekről van szó, akiknek június végén volt az utolsó versenyük. A nyáron mindenki saját klubjában és a klubos edzőtáborokban készült, szeptember 6-tól pedig már a válogatott edzések indulnak el újra, a következő hétvégen kétnapos összetartás jön, több edzéssel folytatjuk a munkát tovább.

 Amely viszont végül is nem a tervezett helyszínen, Belgrádban lesz...

Változott a házigazda: nem a fővárosban, hanem megint Versecen jön össze a Grand Prix-s mezőny, itt versenyeznek a kadétok mellett a juniorok is” – mondta Néma Norbert, aki felidézte, hogy az idei nagydíjas sorozatnak áprilisban Tallinn volt az első állomása, s a szeptember végi lesz a második ilyen megméretés. Hozzáfűzte, hogy a decemberi GP-döntő előtt még mindenkire vár egy Európa-bajnokság, várhatóan november elején, a kadét Eb-nek azonban még nincs meg a pontos helyszíne.

Ami viszont biztos: november 22-én a magyar bajnokság következik tekvondósaink számára” – jelentette ki Néma Norbert.

Nemrég volt az egyéves születésnapja a magyar tekvondó eddigi legnagyobb sikerének, amelynek ráadásul tinédzser volt a főszereplője. Ahogyan a sportági szövetség honlapja írta: „Örökre beírta magát Márton Viviana a sportág és a hazai sportélet történelemkönyvébe, amikor 2024. augusztus 9-én parádésan taekwondózva, minden ellenfelét stílusosan legyőzve menetelt a párizsi olimpiai dobogó legtetejéig.” A világbajnok Márton Luana pár perccel fiatalabb ikertestvére, a 18 évesen a csúcsra jutott Viviana sportág-históriai elsősége mennyire hatott ösztönzőleg az utánpótlásunkra?

– hangzott a válasz. – És nem pusztán nagyobb létszámmal dolgoznak, hanem sok versenyre is járnak, jó az utánpótlásalapunk a jövőre nézve. Hozzáteszem: nemcsak az olimpiai arany hatott ösztönzőleg, hanem az is, hogy eleve három ötkarikás kvótánk lett Párizsra, amellett annak is volt jótékony hatása, hogy Józsa Levente GP-finálét nyert, vagy az, hogy legjobbjainak Eb-ről, vébéről érmekkel térnek haza, a kadétok pedig az edzéseken testközelből láthatják az utánpótlás érmeseit. Ennek is van motiváló ereje” – mondta Néma Norbert.

(Kiemelt képünkön: Néma Norbert a legfiatalabbakat pallérozza Forrás: Magyar Taekwondo Szövetség)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik