Tekvondó: véget ért az uborkaszezon a fiataloknak

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.27. 19:17
null
Rövid volt ifjú tekvondósaink nyara és az edzések, s versenyek nélküli uborkaszezonnak már vége is van – bocsátotta előre Márton Zsolt Krisztián, a koreai gyökerű olimpiai sportág hazai szövetségének első embere, akitől augusztus végén kértünk „helyzetjelentést”.

Nemzetközileg a korosztályos Grand Prix-sorozat selejtezőivel kezdte és folytatta, majd az EYOF-fal, a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal zárta a magyar tekvondós utánpótlás az első félévi versenynaptárát – összegzett a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, visszatekintve az elmúlt időszak fontosabb állomásaira.

A bő első fél év versenyidőszaka az EYOF-fal ért véget, s azt mondhatom, hogy

– idézte fel a július végi napokat, benne a legkiemelkedőbb sportági sikert Márton Zsolt Krisztián. – A többi, szintén nagyon fiatal indulónknak az EYOF volt pályafutása eddigi legkiemelkedőbb, alapvetően első nagy nemzetközi versenye, mondhatom, szárnypróbálgatása, s valamennyien sikerrel estek át a tűzkeresztségen.”

Hosszú pihenő azért nem jutott nekik – vetettük közbe.

Igen, csak kisebb szünet volt az EYOF után, a nyár egy részét a válogatottak már végigedzették, s augusztus közepétől már ők is újrakezdték az edzéseket. Nagy lendülettel estek neki a munkának, már csak azért is, mert a 2025-ös, zágrábi és verseci Grand Prix-selejtezőkön többen is sikerrel kvalifikálták magukat a szeptemberi nagy megméretésre, a szerbiai GP-versenyre, ahonnan a legjobbak bekerülhetnek az év végi Grand Prix-döntő résztvevői közé.”

Persze nemcsak a válogatottnál, hanem a klubokban is újraindult az élet.

A GP-kvalifikációkról juniorjaink és kadétjaink közül például tizenketten jutottak tovább, ami igazán szép siker. A szeptemberi, verseci folytatás mellett lesz ősszel kadét-kontinensviadal és még más versenyállomások is vannak az évben. Amellett a válogatott edzőkkel a napokban értékeltük a tizenkét éveseket, teljes volt az egyetértés, hogy a legfiatalabbakat is még jobban kell támogatni, mert hosszú távra tervezünk, a jövő versenyzőinek már most meg akarjuk alapozni majdani eredményességét. Ennek érdekében az utánpótlásban dolgozó edzőket, s klubjainkat is segítenie kell anyagilag is a szövetségnek, az állami támogatáson felül.

Az egyik ilyen jelölt a már említett, 16 éves Salim Kamilah, a Los Angelesben élő, de magyar színekben versenyző Salim testvérek egyike.

Kamilah egészen különleges dologként nemcsak tekvondóban, hanem atlétikában is nagyszerű volt az EYOF-on, hiszen kilencedik lett a 2000 méteres akadályfutásban, s ha nem esik el az egyik gáton, valószínűleg megnyeri azt is, és két arannyal tér haza Szkopjéből.

– mondta a tekvondósok elnöke.

(Kiemelt képen: a korosztályos Európa-bajnok Salim Kamilah a nyáron EYOF-ot nyert Forrás: MOB)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
9 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
23 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik