Úszás: Jackl és Rácz érmei hiányoznak – Sós Csaba

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.25. 14:43
null
Egy éremmel, a nyírbátori Antal Dávid 200 pillangón szerzett zárónapi ezüstjével fejezte be az úszók 10. ifjúsági világbajnokságát a magyar csapat, amelynek romániai szereplését erős bírálatok érték a közösségi médiában.

„Ha azt vesszük, hogy volt már ennél jobb mérlegünk is a tizennyolc év alattiak korosztályos vébéin, akkor részben jogosak a kritikai észrevételek” – reagált a negatív hangokat említő felvetésünkre az idei ifi világbajnokságot a helyszínen, Otopeniben végigkövető Sós Csaba szövetségi kapitány, aki azonban rögtön leszögezte azt is, hogy ugyanakkor „nincs miért mentegetőzni”...

Ott még nem tartunk, és

– mondta a szakvezető azzal összefüggésben, hogy az év eleji klubváltása óta gyengébben teljesítő Jackl Vivien ezúttal nem tudott dobogós helyezést szerezni egyetlen számában sem, a júliusban 200 háton ifi Eb-t nyert Rácz Zsombor pedig nem volt ott a romániai világbajnokságon.

Ha legjobb idejét megússza, akkor Jacklnak három érme van, közte minimum egy arany, és a sérülés miatt hiányzó Rácz is nyilvánvalóan nyert volna érmet – jelentette ki a szakvezető, hozzáfűzve, hogy ezúttal csak az egyik idei Európa-bajnok ifistánk, Antal Dávid indult a vébén, aki dobogón is végzett, 200 pillangón legjobb európaiként lett második. – Esetében hadd térjek ki rá, hogy mesterével, Kaliba Viktorral közösen feltették Nyírbátort az úszósport világtérképére. Az EYOF-on nyerő lányok közül egy páran ott voltak a csapatban, akik azonban két-három évvel fiatalabbak, tőlük ezen a vébén még nem lehetett kiugróan nagy eredményeket várni” – tette hozzá.

Antal Dávid szerezte az egyetlen magyar érmet az ifi vb-n Fotó: Derencsényi István

A kapitány emlékeztetett rá, hogy a mostaninál volt már erősebb ifi csapatunk is, de összesen három olyan utánpótlás – uszodai szóhasználattal élve: junior – világbajnokság akadt, ahol magyar arany is született. „Csak ezüstös” vb volt ugyanakkor az ideit megelőzően a 2013-as és a 2015-ös is.

De nem akarok mentegetőzni, mert nincs miért, már csak azért sem, mert a legjobb edzőink ott vannak,

– mondta Sós Csaba.

A magunk részéről azzal a statisztikai adalékkal egészíthetjük ki az összképet, hogy a 10. ifjúsági vébén 123 országból fél ezer úszó indult, s az egy ezüsttel Magyarország a 18. helyre került az éremtáblán, amelyre összesen 25 ország iratkozott fel.

(Kiemelt képünkön: Sós Csaba Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
17 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik