Kosárlabda: kik lehetnek a meghatározó fiatalok a női NB I-ben?

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.09.26. 13:50
null
Összegyűjtöttük, hogy szerintünk kik teljesíthetnek majd a legjobban a 2006-ös születésű vagy annál fiatalabb játékosok – tehát az utánpótlás-válogatottak – közül a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság szombaton kezdődő új évadában.

1. RÁTKAI ESZTER (2006-OS SZÜLETÉSŰ, NKA UNIVERSITAS PÉCS)

Ahogy tavaly, úgy idén is Rátkai Eszter érdemelte ki az első helyet nálunk. A pécsiek még mindig csak 18 éves irányítója az előző évadban látványos fejlődésen ment keresztül Zseljko Djokics együttesében, és bár sérülések is hátráltatták, összességében a megnövekedett játékpercekkel kiválóan tudott élni: 7,4 pontot, illetve 4-4 gólpasszt és lepattanót átlagolt meccsenként, és több rangadón, így a DVTK és a Szekszárd (16 és 14 pont) is vezéregyénisége volt csapatának.

Ezután a nyáron a korosztályos válogatottban is remekelt, és csapatkapitányként, az együttes legeredményesebb játékosaként és legjobb gólpasszadójaként világbajnoki nyolcadik helyhez segítette az U19-eseket.

Aztán pedig az U20-as válogatott feljutásában is oroszlánrészt vállalt a miskolci B-divíziós Eb-n. A sérülésből visszatérő Studer Ágnes hiányában a bajnokság első szakaszában kezdő irányítóként (és akár kettes poszton is) a szokásosnál is nagyobb szerep juthat neki mind a támadások szervezésben, mind pontdobásban, mind védekezésben.

2. GÁBOR LILI (2006, TFSE-MTK)

A második helyre az a Gábor Lili került, aki szintén már évek óta a felnőttélvonalban pallérozódik, és immár a negyedik teljes szezonját kezdi meg az A-csoportban. A 19 éves, sokoldalú bedobónak a tavalyi klubváltása után az első TFSE-MTK-ban töltött idénye némileg visszafogottra sikerült, ugyanakkor ebben a sérülések is közrejátszottak (csupán 2,4 pontot átlagolt úgy, hogy előtte már 5,6 pontot is jegyzett a BEAC-ban). Számára a válogatottnyár viszonylag hamar véget ért, ugyanis az U19-es vb-n a csoportkörben sajnálatos orrtörést szenvedett. Így viszont volt ideje, hogy százszázalékos intenzitással az új klubévadra fókuszáljon, és

a felkészülési meccseket látva ősztől minden bizonnyal várhatjuk tőle az újabb szintlépést.

Több edzőmeccsen is tíz pont felett végzett, és többségében kezdőként is szavazott neki bizalmat Hegedűs Péter vezetőedző. Jó védekezésével és gyorsaságával nagy erősségé lehet az élmezőnybe vágyó kék-fehéreknek.

3. DRAHOS LEILA (2007, ELTE BEAC ÚJBUDA)

A képzeletbeli dobogónk legalsó fokára az a Drahos Leila fért fel, akit nemrég az év U18-as játékosának választottak meg.

A BEAC irányítóreménység szintén meg-megvillantotta már oroszlánykörmeit az első osztályban,

és 7,9 pontjával az előző idényben ő lett az NB I/A-csoport második legeredményesebb utánpótláskorú játékosa. Az alapszakaszban hat meccsen is elérte a kétszámjegyű ponttermést, amely nagyban volt köszönhető annak, hogy hatékonyan dobta a triplákat. Arra, hogy kintről rendkívül veszélyes, továbbra is nagy szüksége lesz a Mészárosné Kovács Andrea vezette BEAC-nak, amely újra megcélozza a rájátszásba jutást. Drahos a nyári U18-as Eb-n a magyar válogatott legjobbjaként 13 pontot és 3 szerzett labdát átlagolt a kontinens legjobbjai ellen. 

4. JOSEPOVITS KINGA (2008, NKA UNIVERSITAS PÉCS)

Rangsorunk legifjabb szereplője a 17 éves Josepovits Kinga, a pécsiek kiemelt ígérete. A még mindig juniorkorú, 196 centis center az évek során rendre megelőzte a korosztályát, és ennek az legutóbbi évadban újabb ékes bizonyítékát szolgáltatta, amikor is 16 esztendősen bemutatkozva az élvonalban, hamar felvette a tempót a „nagyok” között. Zseljko Djokics vezetőedző már az elején viszonylag sok játékidőt adott a fiatalnak, aki végül 14 alapszakaszmeccsen 5,4 pontot és 3,6 lepattanót átlagolt, mindemellett MVP-ként újabb bajnoki győzelemre vezette az NKA Pécs juniorcsapatát. A nyáron – két évvel fiatalabbként – kezdő játékosként játszotta végig az U19-es világbajnokságot.

5. FÁRBÁS ELIZA (2006, ELTE BEAC ÚJBUDA)

A toplistánk utolsó, ötödik helyére Fárbás Eliza került, aki a holtszezonban a DVTK-ból a BEAC-hoz került kölcsönben. A 19 éves erőcsatár évek óta meghatározó tagja a korosztályos válogatottaknak, azonban az NB I/A-csoportban eddig csak minimálisan tudta megmutatni magát. Az Euroliga-szereplő, tavalyi bajnok Diósgyőrben az előző évadban 16 meccsen jutott szóhoz, és ezeken 4,1 pontot szerzett. Új állomáshelyén, a fővárosban viszont jóval komolyabb feladatok várhatnak rá, ami kiváló terep lehet számára a fejlődésre.

(Kiemelt képen balról: Rátkai Eszter, Drahos Leila és Gábor Lili Forrás: NKA Universitas Pécs, ELTE BEAC-Újbuda és TFSE-MTK)

Legfrissebb hírek

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
14 órája

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
18 órája

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
23 órája

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
2026.05.17. 21:51

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.17. 20:39

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
2026.05.17. 18:39
Ezek is érdekelhetik