Ökölvívás: magyar éremesélyek az U19-es Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.09.24. 15:19
null
Az Eb-felkészülés célegyeneséhez érkezett az U19-es ökölvívó-válogatott, amelynek vezetőedzője, Ács József nyilatkozott a honlapunknak.

Nagy mérföldkő érkezett el a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (amelyet időközben Magyar Ökölvívók Szövetségévé neveztek át) történetében idén márciusban: a hónap elején hivatalossá vált, hogy a szervezet az IBA-t elhagyva világszövetséget vált, és csatlakozik a World Boxinghoz. Ahogyan a honlapunkon beszámoltunk róla, a MÖSZ közgyűlése február 8-án egyhangúlag döntött az Nemzetközi Ökölvívó Szövetségből (IBA) való távozásról és a World Boxinghoz való csatlakozásról határozott, és február 16-án a WB elnöksége befogadta a belépési kérelmet, két héttel később pedig jogerőssé vált a magyar tagság.

Kevesebb mint egy hét múlva pedig elérkezik a várva várt pillanat, ugyanis megkezdődik a World Boxing első korosztályos világversenye 2025-ben: a csehországi Ostrava ad otthont az U19-es Európa-bajnokságnak.

Az eseményről természetesen a magyar bokszolók sem hiányoznak, összesen

12 sportolónak szurkolhatunk majd, többen közülük pedig éremesélyesnek számítanak,

a jelenlegi forma és a korábbi évek eredményei alapján is. Ringbe lép például a junior Eb-ezüst és -bronzérmes Petrimán Patrícia és az ifjúsági Eb-harmadik Varga Sára is, akik a hazai szövetség Facebook-oldalának elmondták, hogy dobogós reményekkel vágnak neki a kontinensviadalnak, de ugyanúgy nagy reményekkel várja a kezdést a szintén utánpótlás-világversenyérmes Nyögéri Sára és Kapcsos Vivien is, és persze a fiúk is odaérhetnek a pódiumra.

Ács József az U19-esek edzőtáborában Forrás: MÖSZ

„Szeptember 17-én vonultunk edzőtáborba Tatán, ekkor kezdtük meg a közvetlen Európa-bajnoki felkészülést. Szerencsénkre úgy alakult, hogy ebben az időszakban az olasz korosztályos válogatott is itt edz, így egymás munkáját tudjuk segíteni, sok hasznos kesztyűzést tudunk rendezni – mondja az Utánpótlássportnak Ács József, az U19-es válogatott vezetőedzője. – Egészen vasárnapig, az utazás napjáig itt készülünk. Jó hangulatban telnek az edzések, a fiatalok nagyon várják már a kezdést. Öt lány és hét fiú bizonyíthat majd az Eb-n; bizakodó vagyok, a felkészülés során eljutottak a megfelelő szintre, egyre jobb formában vannak.

Az U19-es magyar Eb-keret:

51 kg: Petrimán Patrícia
54 kg: Nyögéri Sára
57 kg: Varga Sára
60 kg: Rába Noémi
70 kg: Kapcsos Vivien

55 kg: Molnár Gábor
60 kg: Benedek Péter
65 kg: Mailát Andràs
70 kg: Buzás Róbert
75 kg: Berki Brendon
80 kg: Váradi Sándor
85 kg: Bozai Gyula

Edzők: Ács József, Nagy Lajos, Lantos Gyula, Huszàr Árpád

(Kiemelt képünkön: Petrimán Patrícia a Szilézia-kupa dobogójának tetején Forrás: MÖSZ) 

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
3 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
17 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44