Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.09.16. 09:05
null
A többek mellett három ötödik hellyel záródó ifjúsági triatlon Európa-bajnokságot Pocsai Balázs utánpótlás-szakágvezető értékelte a honlapunknak.

Ahogyan vasárnap beszámoltunk róla, az idei második korosztályos triatlon-világversenyt rendezték meg szeptember közepén, az ausztriai Kitzbühelben három napon át versengtek egymással az ifjúsági Európa-bajnokság indulói.

Az esemény előtt a hazai szövetség vezetőségéből többen is azt nyilatkozták a honlapunknak, hogy a magyar küldöttségből többen is éremesélyesek, végül egyetlen magyar fiatal sem állhatott fel a dobogóra. Emiatt azonban nincs ok a csalódottságra, a sportolóink többségének ez az első világversenye volt, amelyen nem az eredményen, sokkal inkább a tapasztalatszerzésen volt a hangsúly.

Ezt a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője, Pocsai Balázs is megerősítette, aki a honlapunknak értékelte a kontinensviadalt.

„Érmet most nem ünnepelhettünk, ettől függetlenül több alkalommal is az élmezőnyben végeztek a triatlonosaink: a fiúknál és a lányoknál is egyéniben, illetve a mixváltóban is összejött ez az eredmény – mondja Pocsai. – A lányok esetében ráadásul mind a négy indulónk A-döntőbe jutott, vagyis a legjobb harmincban végzett, és azon belül is a jobbak közé tartozott: Kropkó Jázmin ötödik, Katona Korinna hetedik, Bán Petra kilencedik, Miszlai Míra pedig tizenhetedik lett. Ráadásul Kropkó, Katona és Bán egyaránt megnyerte A fiúk között Németh Dániel érte el a legjobb eredményt az ötödik helyével, míg Deli András a B-döntőbe kvalifikált, Szabó Leventének viszont rosszullét miatt az úszás közben fel kellett adnia a versenyt. Utóbbira a mixváltóban számítottunk volna, így Andrisnak kellett beugrania, aki így a B-döntőben nem indult el. Szerencsére Levi jól van, Andris pedig – ahogyan a többiek is – maximálisan odatette magát a csapatversenyben.

A szakvezető elárulta, hogy többen is 2009-es születésűek a válogatottból, akik még jövőre is megmérethetik magukat az ifik Eb-jén.

„Viszonylag rövid távon rendezték meg a döntőt, az elődöntőhöz képest is rövidítettek, ami nekünk nem kedvezett, ilyenkor a szerencsefaktor is fontos szerepet kap. Ennek ellenére sikerült ötödikként zárni, jó érzésekkel utaztunk haza az Eb-ről.

(Kiemelt képünkön balról: Németh Dániel, Deli András, Katona Korinna és Kropkó Jázmin Forrás: MTSZ)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01