Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 14:54
null
A magyar csapatból többen is éremesélyesként vágtak neki a múlt hét végén Kitzbühelben megrendezett ifjúsági triatlon Európa-bajnokságnak, az indulóinknak viszont végül nem jutott dobogós, „csak” három ötödik hely.

Szeptember 12. és 14. között az idei második korosztályos triatlon-világversenyt rendezték meg, az ifjúsági Európa-bajnokságnak Ausztria adott otthont. A táj szépségére nem panaszkodhattak az indulók, Kitzbühel gyönyörű környezetet biztosított a 2008-as születésű és annál fiatalabb sportolók kontinensviadalának.

Az eseményen hét magyar triatlonosnak szurkolhattunk, akik jó előjelekkel vágtak neki a viadalnak: a hazai szövetség vezetői közül az elnök, Kindl Gábor és a szövetségi kapitány, Lipták Tamás is azt nyilatkozta az Utánpótlássportnak, hogy többen is odaérhetnek a csapatból a top háromba. Utóbbi így fogalmazott:

A fiúknál és a lányoknál is dobogóesélyes versenyzőink vannak, Kropkó Jázmin és Katona Korinna is odaérhet, a fiúknál pedig az eddigiek alapján Németh Dánielnek van a legnagyobb esélye az éremre, de persze a többiekben is megvan a jó eredmény lehetősége. Ebből kifolyólag a mixváltót is bizakodva várhatjuk, hiszen nagyon erős négyest tudunk majd összeállítani.” 

Ennek megfelelően a pénteki egyéni elődöntőkben egészen remek eredményeket jegyezhettünk fel, a lányok között mindhárom futamot magyar nyerte, Kropkó Jázmin, Katona Korinna és Bán Petra is első helyen, Miszlai Míra pedig tizedikként jutott tovább. A fináléban viszont sajnos egyikőjük sem ért oda a pódiumra, Kropkó 5., Katona 7, Bán 9., Miszlai pedig 17. lett. A fiúknál egyedül Németh Dániel kvalifikált az A-döntőbe, amelyben ötödikként ért célba, Deli András és Szabó Levente viszont nem jutott be a legjobbak közé.

Vasárnap, a mixváltó döntőjében a Kropkó Jázmin, Deli András, Németh Dániel és Katona Korinna kvartett képviselte a magyar színeket, a versenyzőink pedig az előző naphoz képest hidegebb, esős időjárással is küzdve végül az ötödik helyet szerezték meg.

Bár ez a három nap „éremmentesen” telt el magyar szempontból, továbbra is eredményes évadról beszélhetünk az utánpótlás szempontjából,

amely az elmúlt évek remekléséhez hasonlóan idén is bizonyítja, hogy a világ élmezőnyéhez tartozik. A júliusban megrendezett, spanyolországi felnőtt, U23-as és junior Eb-n az utóbbiak között az ifjúsági korú Szalai Fanni szerzett ezüstérmet, az elitváltók között pedig Szalai mellett három U23-assal (Kovács Gyula, Kropkó Márta és Kropkó Márton) felálló négyes pedig harmadik helyet ünnepelhetett.

Az U23-as és junior-világbajnokságot októberben rendezik meg Ausztráliában, amelyen szintén jó eséllyel láthatunk dobogós magyar eredményt.

(Kiemelt képünkön balról: Németh Dániel, Deli András, Katona Korinna és Kropkó Jázmin Forrás: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
26 perce

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
9 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
23 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
23 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik