Kosár: Moosz Milán az U16-os válogatott kispadján is nagy célokra tör

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.10.06. 20:49
null
Az NKA Pécs csapatával sorozatban háromszor nyerte meg a serdülő fiú kosárlabda-bajnokságot Moosz Milán, aki a klubsikereinek köszönhetően most már az U16-os válogatottnál is bizonyíthat, ugyanis ő lett a korosztályos nemzeti csapat újonnan kinevezett szövetségi edzője.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség kinevezte az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőit a következő évadra. A fiúszakágban jelentős vérfrissítés történt, ugyanis mindhárom kiemelt korosztály élére új szakvezető került. A legfiatalabbak, vagyis az U16-osok válogatottját az a Moosz Milán veszi át, aki az elmúlt években sikert sikerre halmozott az NKA Pécs trénereként az U14-es korosztályban. A mecsekiek az idén tavasszal zsinórban negyedik alkalommal lettek aranyérmesek a serdülők között, és az utolsó háromnál egyaránt Moosz ült a bajnokcsapat kispadján. A 34 éves szakember ebben a szezonban már a pécsiek U16-os együttesét irányítja, illetve mostanáig a 3x3-as U21-es férfiválogatott vezetőedzőjeként is tevékenykedett.

„Először is hatalmas megtiszteltetés, hogy felkértek erre a posztra, és én irányíthatom az U16-os fiúválogatottat a jövőben – kezdte Moosz az Utánpótlássportnak. –

Nagyon örültem a kinevezésnek, felkészültnek érzem magam a feladatra, és nagyon motiváltan várom az új kihívást.

Amikor felhívtak a szövetségtől, nem vacilláltam egy pillanatig sem, azonnal igent mondtam a lehetőségre, még ha ezzel fájó szívvel is, de most el kell köszönjek a másik »szerelmemtől«, a 3x3-as szakágtól. Egyébként a szövetség központi-kiválasztó programjában – ami az U16-os alatti korosztályokat érinti – már dolgozhattam válogatott edzőként az 5x5-ben is, ráadásul akkor éppen azzal a 2010-2011-es évjárattal foglalkozhattam, amelyet most az U16-osoknál át fogok venni.

Ez mindenképp előnyöm lehet a válogatottnál való munkában, hogy a hazai mezőnnyel abszolúte képben vagyok ebben a korosztályban, a szóba jöhető játékosokat jól ismerem,

hiszen sokan a tanítványaim is voltak vagy jelenleg is azok Pécsen, esetleg ellenfélként találkoztam velük, vagy a kkp-programban már együtt is dolgoztunk."

Moosz Milán Forrás: NKA Pécs

„Az elmúlt éveket a serdülőket edzve töltöttem Pécsen, és ezt nagyon is élveztem, szeretek ezzel az U14-es korosztállyal foglalkozni, viszont úgy éreztem, szakmailag most már kicsit többre vágyom, nagyobb ambícióm is vannak.

Egy nap majd NB I-es edzővé szeretnék válni, ahhoz pedig szükség volt a továbblépésre.

Ettől az évadtól már Pécsen is az eggyel idősebbeket, U16-osokat vezetem, illetve ezentúl már a nemzeti csapatnál is ugyanezért a korosztályért felelek.

Egy hónappal ezelőtt megszületett a kisfiam, most pedig kineveztek a korosztályos válogatott élére szövetségi edzőnek – ennél többet jelenleg nem is kívánhatnék az élettől. Rendkívül boldog vagyok, és tele vagyok célokkal és tenni akarással.

Október végén székesfehérvári edzőtáborral kezdi meg a közös munkát az újjáalakuló U16-os válogatott, amelynek első megméretése a decemberi Olimpiai Reménységek Versenye lesz, míg a legfontosabb eseménye a jövő nyári B-divíziós Európa-bajnokság lesz.

(Kiemelt képen: Moosz Milán Forrás: NKA Pécs)

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
23 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04
Ezek is érdekelhetik