Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.10.19. 18:59
null
A kadét párbajtőrözők klagenfurti európai körversenyén Horváth Lotti és a fiúcsapat is dobogóra állt, közben a kardozók itthon válogatóztak.

Szombaton az FTC 16 éves párbajtőrözője, Horváth Lotti az ausztriai Klagenfurtban rendezett kadét európai körversenyen

ezüstérmet érdemelt ki.

A korosztályos párbajtőrözök számára ez volt az első nemzetközi válogatóviadal a szezonban, és a körverseny csak nevében „európai”, hiszen más kontinensekről is szép számmal érkeznek reménységek. Így volt ez most, amikor is a leánymegméretés 260 indulója között a legjobb tizenhatban tíz amerikai ígéret vívott, végül a döntő egyik résztvevője mégis a magyar kitűnőség lett, aki az aranyért zajló asszóban a szintén Egyesül Államokbeli Vivian Youngtól kapott ki 15:8-ra.

Eddig az évadban a kadétok és a juniorok számára is három-három válogatóversenyt rendeztek itthon, kettőt még az előszezonban. Kovács Attila kadétvilágbajnok tanítványa a saját korosztályában mindegyiket megnyerte, az idősebbek között pedig két első és egy második hellyel büszkélkedhet.

Forrás: MVSZ

Klagengurtban a magyar fiúk közül egyéniben a hetedik helyen záró Vörös Róbert szerepelt a legjobban, vasárnap pedig az első számú fiúcsapatunk állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A Petrovszki Áron, Dékány Patrik, Nogula Mór, Botzheim Ádám összetételű négyes remek vívással jutott elődöntőbe, melyben a későbbi első amerikaiaktól szenvedett 45:39-es vereséget, majd

a bronzért az osztrákokat győzte le 45:41-re.

A tengerentúliak fölényét jelzi, hogy minden aranyérmet begyűjtöttek: az említettek mellett a fiú egyéni fináléban két amerikai csapott össze, továbbá a leány csapatverseny elődöntőiben is csak az USA egységei vívtak.

Közben az UTE-vívótermében újabb válogatóversenyt rendeztek a kardozóknak. A kadétok között Rácz Brigitta és Fodor Bendegúz diadalmaskodott. A döntőben előbbi Komjáthy Boglárkát 15:10-re, utóbbi Bánházi Bulcsút 15:5-re győzte le. A junioroknál az aranyért Vajda Oszkár Papp Zsadányt 15:9-re, Domonkos Emese az így duplán érmes, kadétkorú Rácz Brigittát 15:10-re múlta felül.

(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
18 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01