Vívás: Papp Jázmin remek szezonkezdés után eredményes évet vár

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
2025.10.15. 18:05
null
Az FTC 19 éves tőrözője, Papp Jázmin az utolsó juniorévében a nemzetközi színtéren újra kiemelkedően teljesítene.

A múlt hét végén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban dupla válogatóversenyt, egyben Magyar-kupa-fordulót rendeztek a junior tőrözők számára. A női mezőnyben kitűnően szerepelt az FTC 19 éves kitűnősége, Papp Jázmin, aki egy első és egy harmadik helyezéssel indította az évadot. Kreiss Gábor tanítványa bizakodó az új idénnyel kapcsolatban.

„Ez egy tökéletes szezonkezdés, jobbat nem is kívánhattam volna – mondja. – Tavasszal is tartottak egy előválogatót, az nem sikerült olyan jól, mert az érettségi miatt kevesebbet edzettem. Azóta viszont Hódmezővásárhelyről felköltöztem Budapestre, elkezdtem a tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen, még nagyobb fókuszba került a vívás, élvezem az edzéseket és egyre jobb formába kerülök.

A közeli célom egyértelműen a juniorválogatottság kiharcolása és az Eb-n, vébén, világkupákon való minél jobb szereplés. Tavaly kétszer voltam nyolcas döntőben világkupán, ebből egyszer bronzérmes lettem, legalább ilyen eredményeket szeretnék elérni most is. Természetesen a fő cél a felnőttválogatottság, de ebben az évben még elsősorban a juniorversenyekre koncentrálok, hiszen ez az utolsó szezonom a korosztályban. Ezzel együtt minél több felnőttversenyen szeretnék ott lenni és kiadni magamból a legtöbbet.”

Papp Jázmin korábban a hódmezővásárhelyi Csomorkány SE-t erősített, Magyary Ágnes foglalkozott vele, másodéves kadétkora óta dolgozik Kreiss Gáborral.

A sokra hivatott tőröző több nagyszerű eredményt is elért már az utánpótlásban.

Például 2022-ben a kadét, a 2023/24-es évadban pedig az U23-as Európa-bajnokságon érdemelt ki egyéni ezüstérmet. A junior női tőrcsapat a legutóbbi idényben nem alkotott maradandót a világversenyeken, a lányoknak az Eb-n a hetedik, a vb-n a tizenharmadik hely jutott.

„Nagyon jó csapatunk lehet – remélem, hogy velem a sorban –ebben a szezonban, és bizakodva várhatjuk a világversenyeket. Legutóbb nem sikerült jól az Eb és a vébé, de sokat tanultunk belőle. Egyre inkább összeszokunk, és mindenki nagyon motivált.”

Papp Jázmin nyakába aranyérem is került a múlt hét végén Forrás: MVSZ

A junior női tőrválogatott keretedzője, Kiss Tibor a legutóbbi válogatóversenyek után így nyilatkozott a hazai szövetségi portálnak:

„A nevek kiemelése nélkül mondanám el, hogy a mostani nagyon eredményes korosztály lehet. Egyébként is itt az ideje annak, hogy a Pásztor Flóráék mögötti, üresebb évjáratok után beépüljenek a tehetségek a felnőttválogatottba. És ehhez ez a juniorszezon remek előszoba lehet.”

Az előző szezonban a női tőrcsapat Papp Jázmin, Kollár Anna, Polonyi Petra, Marosi Gréta összeállításban vívott a világviadalokon, ez a felállás egy helyen biztosan változik az új idényben, hiszen utóbbi versenyző kiöregedett a juniorkorosztályból.

(Kiemelt képünkön: Papp Jázmin Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 13:01

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27