Asztalitenisz: elmaradt a bravúr a kolozsvári korosztályos vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.11.30. 19:16
null
Magyar részről az ifjúsági fiú párosban a negyeddöntőig jutó Szántosi Dávid, Lei Balázs kettős érte el a legjobb eredményt a kolozsvári utánpótlás asztalitenisz-világbajnokságon. Harczi Zsolt szakmai igazgató némileg hiányérzettel a szavaiban értékelte a mieink szereplését.

Mint arról beszámoltunk, mindhárom magyar asztaliteniszező kiesett az első fordulóban egyesben a romániai ifjúsági és serdülő-világbajnokságon. Az idősebbek között Szántosi Dávid spanyol, Lei Balázs amerikai ellenféltől kapott ki (egyaránt 4:3-ra) az első meccsén a legjobb 32 között, míg a serdülők mezőnyében Gergely Márk ugyanebben a fázisban búcsúzott dél-koreai riválisával szemben (1:4), ezzel egyesben hamar véget ért a verseny a fiúknak. A legtovább párosban a Szántosi, Lei duó jutott, amelyet a negyeddöntőben a kínaiak állítottak meg. Vegyes párosban Lei és Gergely – előbbi cseh, utóbbi horvát lány oldalán – egyaránt a nyolcaddönőben esett ki.

– kezdte értékelését Harczi Zsolt, a hazai szövetség (MOATSZ) szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – Egyrészről az mindenképpen pozitívum, hogy ezúttal három játékosunk is kvalifikálta magát a vébére, ugyanis tavaly csak Lei Balázsnak sikerült egyedüliként. Rajta kívül az idén ifjúsági Európa-bajnoki címet szerző Szántosi Dávid, illetve a serdülő Európa top 10-bajnokságon bronzérmes Gergely Márk is kijutott, és a saját korosztályában ott lehetett a világ harminckét legjobb játékosa között, ami önmagában nagy fegyvertény. Ez a pozitívum, viszont amiatt kicsit szomorú vagyok, hogy egyesben nem tudtak a játékosaink tovább versenyben lenni, és mérkőzéseket nyerni. Sajnos Dávid és Balázs is az első körben olyan hétjátszmás, ki-ki meccset bukott el, amely egyébként nyerhető lett volna.

Nyilván, ki fogjuk értékelni ezeket a vereségeket, és azon leszünk, hogy a kiélezett meccsek a jövőben a mi fiataljaink javára dőljenek el."

A serdülők között Gergely Márk képviselte a magyar színeket az utánpótlás-vb-n Fotó: WTT

A legjobb nyolcig jutottak, és az éremszerzés volt már a tét a kínaiak ellen, de a papírformát nem tudtuk borítani az ázsiakkal szemben. Előzetesen a párosban láttam reális esélyt arra, hogy akár a dobogós helyekre is odaérjenek a mieink, ám azzal, hogy a fiúk a kínaiakkal kerültek szembe a negyeddöntőben, az érmes remények szertefoszlottak."

A szokásoknak megfelelően ismét az ázsiaiak domináltak a vb-n: a 14-ből 12 számban is a távol-keleti nemzetek képviselői nyertek. A kínaiak hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal toronymagasan az éremtáblázat élén végeztek, majd őket a japánok (3, 4, 4) és a tajvaniak (2, 0, 5) követték. Az európaiak közül csak a németeknek és a walesieknek jutott elsőség.

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid (balra) és Lei Balázs Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
17 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 15:43