Erdei Zsolt: A nevelőedzői szerep az egyik legnehezebb
Mondhatni, véletlenül csöppent bele az ökölvívásba Erdei Zsolt, aki eredeti szándéka szerint birkózni ment a KSI-be, ám kiderült, nincs is az említett sportágban szakosztálya a fővárosi klubnak. Így aztán a bokszteremben kötött ki. A többi pedig a szinte mindenki által ismert történelem a teljesség igénye nélkül: olimpiai harmadik hely, profi és amatőr világbajnoki cím, két Európa-bajnoki aranyérem. És a sort hosszan folytathatnánk.
Erdei utolsó meccse, a 2014 márciusában megrendezett, Dzsomardasvili elleni ütközet előtt néhány héttel megnyílt a Madárfészek Ökölvívó Akadémia, amelynek ő lett a szakmai vezetője.
„Ezt követően, 2017 és 2020 között a hazai szövetség elnöki feladatait látta el, majd újra kézbe vette az – immár az UTE szakosztályával együttműködő – egyesület irányítását. De vajon mikor határozta el, hogy a sportolói pályafutás végeztével is a ring mellett marad, és megpróbálja átadni a tudását a reménységeknek?
„Nemzetközi versenyen vettünk részt a válogatottal, már nem is tudom pontosan, milyen esemény volt. Őrülten szurkoltunk egymásnak, mindenki próbált valamilyen taktikai utasítást bekiabálni, ha valamelyik társunk bunyózott. Akkoriban Szántó Imre, Öcsi bácsi volt a szövetségi kapitány, aki ebben a helyzetben mindig azt mondta a ringben lévő magyarnak, hogy
»Ne figyelj senkire, csak az Erdeire!«
Már akkoriban úgy vélte, hogy vannak jó meglátásaim. Nem azt mondom, hogy ekkor dőlt el a sorsom, az, hogy edzősködni fogok a későbbiekben, de azért ha Szántó Imre ilyen dicsérettel illet, az jó előjel. Már versenyzőként is mindig is jellemző volt rám, hogy az edzéseken is törődtem a többiekkel, nem hagytam őket lazsálni, segítettem nekik. Ez a véna bennem van, amióta az eszemet tudom. Nem volt kérdés, hogy ebbe az irányba indulok el, 1992-ben, az érettségim idején már elvégeztem egy edzői tanfolyamot, azt fejeltem meg később a szakedzői diplomával. A Madárfészek létrehozásával pedig tovább akartam adni a tudásomat a következő generációknak.”
Amit talán kevesebben tudnak: Erdei – 1992-ben Edinburgh-ban – már juniorként is Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Elmondása szerint korosztályos versenyzőként is nagy hatással volt rá, ahogyan az edzői bántak vele.
„Hál’istennek az edzőim született pedagógusok voltak. Szakos József diplomás szakember, egyetemen is tanított. Fehér Misi, Orbán Sanyi, Horváth Józsi, Énekes Árpi egyaránt meghatározta a pályafutásomat. Utóbbi például, ha jól emlékszem, soha nem is volt bokszoló, tanárként dolgozott, de könyvet is írt az ökölvívásról, amiből aztán oktattak a Testnevelési Egyetemen. Ők egyaránt jó értelemben keresztezték az utamat. Valamit mindegyikőjüktől ellestem;
akadt, akitől a letisztultság és a nyugalom, mástól a kemény, megalkuvás nélküli munka volt az, amit beépítettem a saját nevelőmunkámba.
Egyébként nem minden lélek alkalmas arra, hogy elviselje a bokszban kapott pofonokat. Ezzel nincs is semmi baj, de amíg régebben a természetes szelekció működött az első edzéseken, mára megváltozott a világ: örülünk, ha valaki betéved a terembe, azt próbáljuk megtartani. A nevelőedzői szerep összességében az egyik legnehezebb, hiszen a gyerekekkel meg kell szerettetnünk a sportágat, le kell raknunk megfelelő alapokat.”
Erdei edzői eredményeit hosszan sorolhatnánk, számos utánpótláskorú bunyóssal ünnepelhetett országos bajnoki érmet. A nemzetközi mezőnyben sem ismeretlen a Madárfészek, a szakember irányításával készülő Kiss Levente több korosztályos világversenyen is dobogóra állhatott már.
„Amiatt, mert ismert a nevem, nagyobbak az elvárások felém.
Úgy gondolják, hogy ha világbajnok sportoló voltam, edzőként is ilyen sikereket érek majd el.
Pedig ha valaki eredményes volt a ringben, nem feltétlenül lesz ugyanolyan jó edző.Vannak olyan kollégák, akik pontosan vezetik, hány magyar bajnokuk van – én ezt nem számolom, mert nem tartom lényegesnek. A siker a legtöbb esetben közös munka eredménye, például Levi esetében is, aki nem nálam kezdett bokszolni, másoktól is rengeteget kapott korábban. Ehhez a hivatáshoz pedagógiai véna mindenképpen kell, ahogyan az empátia is elengedhetetlen az utánpótlás-nevelésben. Ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában lehet igazán megszólítani a gyereket, felkelteni az érdeklődését.”
(Kiemelt képünkön: Erdei Zsolt Forrás: Nemzeti Sport)
